"Balás Eszter szobrászata, mint az igaziaké mindig, a személyesből, a valóságosból táplálkozik, de abból az örökségből is, amit a divat évtizedei helyett csak a művészet évezredeivel mérhetünk. A figura, melyet babiloni főpapnak nézek, a kígyó, az oroszlán, az angyal aligha érthető meg teljesen, ha nem gondolunk épp oly intenzíven a Gilgamesre, mint a keresztény ikonográfiára. Ez a művészet több a jelenénél, része az ember és a művészet egyetemes történetének, a mitológia gyári kellékei nélkül. Balás Eszter műtermében igen-igen rövid az út a valóságtól a művészetig. Szobrászata őszinte, egyszerű és igaz gondolkodás kifejezési formája, mellőzi az intellektuális sablonokat, formai közhelyeket..." - írja Sík Csaba író, kritikus, művészettörténész Balás Eszter művészetéről.
"Nem szeretem az egyformaságot. Én a világot gazdagnak látom. Nézem az embert, akiről portrét csinálok, és a szemében tájat, viaduktot látok. Ám mindez természetes: amikor dolgozom, millió dolog jár az eszemben, mert együtt dolgozunk: az anyag és én. És az anyag által a világ szól hozzám. Ahogy szól bárkihez, aki rászánja az időt. Akkor megnyílik, és megmutatja, milyen végtelenül gazdag." E önvallomásból is könnyen kiolvasható, megsejthető, hogy miért rajzol, miért készít szitanyomatot és komputergrafikát, miért fotóz, miért mintáz agyagot, miért önt bronzot s farag követ.
