Felhívás - III. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále

Képző

A kiállítás tematikája: 2002-ben, az első alkalommal a Keresztre feszítést és a legfontosabb szimbólumot, a keresztet választottuk, míg a Cifrapalota felújítása miatt egy évet csúszva 2005 tavaszán. a Genezis őstörténeti részét, a Teremtés könyvének első 11 fejezetét "adtuk fel". Ezúttal - visszatérve a páros évekhez - az oltár, ill. - pályázat a pályázat-ban - az ahhoz kapcsolódó liturgikus tárgyak, klenódiumok lesznek a főszereplők. 1. Az "oltár" ezúttal némileg kötetlenebb téma. Nem kell feltétlenül az egyes keresztény felekezetek oltárainak, oltárképeinek formai és tartalmi tradíciókhoz ragaszkodni, lehetőség van magának a jelenségnek, az ég és föld, a materiális és a metafizikus, illetve a racionális és az irracionális világ közötti kapcsolat szakrális "eszközére", kultikus "építményére" tenni a hangsúlyt, sőt felvillanthatóak más, nem keresztény vallások "oltár-értelmezései" is. 2. A különböző felekezetek oltárhoz (trapeza, úrasztala) és az eucharisztiához kapcsolódó liturgikus tárgyaira, illetve az úrvacsora kiszolgáltatásának kellékeire kiírandó pályázatunkat külön kezeljük, mivel itt a funkcionalitás, az előírások betartása kiemelt szerepet kap majd a művészi szempontok mellett az értékelés során. Éppen ezért a biennálén is elkülönítve fogjuk bemutatni a pályázat ezen részére beküldött alkotásokat. Műfaji megkötöttség ezúttal sincs, az objektektől a táblaképekig, a kerámiától az ötvösművészeti alkotá-sokig szeretnénk, ha minden műfaj és technika megjelenne a kiállításon. Egyenlő és őszinte örömmel fogadjuk a különböző irányzatok képviselőit, a figurális, a nonfiguratív és az absztrakt műveket, vagy pl. az installáció vagy a fluxus körébe tartozó alkotásokat is. A kiállítás helyszíne és időpontja: A kecskeméti Cifrapalota (Rákóczi út 1.) földszinti termei (5 méteres belmagassággal) 2006. december 15. - február 28. között. A művek beadásának helye és ideje: Kecskeméten: Kecskeméti Képtárban (november 6-9., 10-16 óra között) Budapesten: Műcsarnokban, 3-as hátsó kapu (november 7. és 8., 10-14 óra között) A kizsűrizett művek visszaadásának helye és ideje: Kecskeméten: Kecskeméti Képtárban (november 23. és 27. 10-16 óra között) Budapesten: Műcsarnokban, 3-as hátsó kapu (november 29., 11-14 óra között) A művek beadásának feltételei: Műfaji és technikai megkötések nélküli kiállítás, ahol például rajzfilmmel, ruhával, táblaképpel egyaránt lehet jelentkezni. A kiállításra beadott műveket csak megfelelően keretezve, a grafikákat minimálisan paszpartuval ellátva (két méret lehet csak: 50x70-es és 70x100-as) fogadjuk csak el (az ettől eltérő méretű alkotásokat keretezve kérjük). Installáció jellegű művek esetében a kiállíthatóság technikai fel-tételeit az alkotónak kell biztosítania. A Budapesten beadható művek maximális méretei (kerettel együtt!) sík (és nem összetekerhető) művek esetében 130x170 cm, míg ez térbeli kiterjedésű alkotások esetében a kb. 40 kg súlyhatár mellett egy mikrobusz raktere a mérvadó. Az ismertetett méreteket meghaladó műveket Kecskeméten lehet beadni. A műveket csak a helyszínen kitöltött adatlappal együtt vesszük át. Zsűri: Elsődlegesen a minőség biztosítása, a díjazott alkotások kiválasztása végett a rendezők zsűrit kérnek fel. (A zsűrizés várható időpontja: 2006. november 13.) Beadható művek száma: A várhatóan nagy számú jelentkező miatt egy alkotó a pályázat két részére csak 1-1 alkotást adhat be. Sorozat esetében a zsűri fenntartja a jogot annak szétbontására, ha az tartalmilag lehetséges. Katalógus: A kiállítás megnyitójára színes katalógus jelenik meg. Mivel anyagi lehetősé-geink korlátozottak, megköszönjük, ha reprodukciót is tudnak mellékelni. Forrás: ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, a Kecskeméti Képtár vezetője, a biennále kurátora