Ikarosz "visszaszállt" a győri egyetem épülete elé
(MTI) - A közel ötméteres, zalahalápi bazalt talapzaton álló, három-négy méter magas, több mázsás bronzalkotás azt a pillanatot örökíti meg, amikor Ikarosz - sárkányrepülővel - nekirugaszkodik a levegőnek.
Szekeres Tamás rektor a csepergő esőben a munkálatokat figyelemmel kísérő újságíróknak elmondta, hogy azért is jelképe a főként mérnököket képző intézménynek a szobor, mert a fiatalok és a mérnökök egyik fő törekvését jelképezi: a lehetetlenre törekvést.
A mű érdekességeként említette, hogy maga az alkotó is a műszaki tudományok ismerője, hiszen repülőmérnöki végzettséget is szerzett egykoron.