In Memoriam World Trade Center - egy visszás megemlékezés

A tragédiák mindig érdekelték az embereket. Valahogy bennünk rejlik ez az igény a borzongásra. A médiák igyekeznek ezt a hajlamunkat maximálisan kielégíteni, a tévéképernyőn és az újságokban naponta borzolhatjuk idegeinket a világ szörnyűségeinek végeláthatatlan sorával, legyen az természeti katasztrófa vagy embernek nevezett egyedek által végrehajtott iszonyat.
Ha ez nem lenne elég, a nagyobb tragédiák túljutnak a mindennapok vérszomját kiszolgáló médiákon és könyvbe, szoborba, filmbe vagy fotóba ültetve élnek tovább.

A két ifjú titán szoros kötődést érez New York városa iránt ("New York számunkra nem egy hely, hanem egy érzés"). Szinte második otthonuk a város, ezért a tragédia hallatán első reakciójuk az volt, hogy a helyszínen örökítsék meg az ottani emberek érzelmeit ("Az első szabad járattal odarepültünk, és fényképezőgéppel a vállunkon ...... megint!!!").
Fekete-fehér fotóikat az évfordulón New Yorkban láthatta a közönség az ottani magyar konzulátus kiállítótermében, és most végre mi is megtekinthetjük azokat.

"Ez a kiállítás mind tematikájában, mind látványban eltér a megszokott fotókiállításoktól. A kizárólag fekete-fehér képekből álló sorozat érdekessége, hogy a legnagyobb kép mérete a 20 négyzetmétert is meghaladja."
"A kiállítás a képek tartalmán túl számos további érdekességgel is szolgál a látogatók számára. A különleges hatást szokatlan, a hazai kiállítótermekben szinte ismeretlen berendezési megoldások teszik még teljesebbé. A Semmelweis László tervei alapján berendezett tárlat leemeli a fotókat a falról, a képek egy része például a kiállítási térben lebeg, néhány felvétel pedig 30 négyzetméteresre felnagyítva a földön fekszik."
A kiállítás képei valóban érdekesen lettek elrendezve, lábunk alatt láthatjuk NY épületeit felülnézetből, felfele sem árt nézni, aztán a falak mentén a képek 45 fokos szögben megdöntve sorakoznak, a hátsó falnál pedig a kisebb fotók egymás hegyén-hátán laza összevisszaságban helyezkednek el.
Talán a túlzásba vitt újszerű elrendezés kissé háttérbe szorítja magukat az alkotásokat. Nem is tudom, hogy a fotókban van-e valami különös (néha az volt az érzésem, hogy ezt bárki meg tudja csinálni, némi előképzettséggel és hozzáértéssel), vagy csak a sajtófotóknál már megszokott átütő erejű téma viszi el a kiállítást.

A tárlat november 24-ig látogatható.