"Táj és ember, ember és ló. Mitológiai történetek, nagy történelmi pannók alakjai, a festészet klasszikus századaiban a hangos reprezentáció, a hiú hatalom kifejezői. Incze Mózes képein éppen ellenkezőleg befelé fordulást, nyugalmat és csendet sugároznak és ebben az olvasatban a természet jelképe lehet a ló, amelyet az ember, most, amikor már elvesztését érzi, újra megtalál. Nem meghódítja, nem aláveti akaratának, hanem szépen, csendben mellé telepszik, hogy az életnek a ritkán megtapasztalt melankolikus meghittségét megossza vele, ahogy a festő teszi a nézővel." - Muladi Brigitta "2000-ben diplomáztam festőként az MKE-n. Az ott töltött öt évet a Marosvásárhelyen megtanult klasszikus alapok továbbépítésével és átírásával töltöttem, eljutva abba a stádiumba, ahol a figuralitásra már csak a kép aránykiosztása, a vonalak, felülethatárok dinamikája emlékeztetett. Ezt a képi szerkezetet a valóságra utaló színkombinációkal töltöttem meg (vagy robbantottam szét), így maradt egy -Ariadné fonalaként- a klasszikus piktúrához kötő elem, amely az identitásom mind művészi, mind emberi megítélésében szerepet játszott. Lírai absztrakciónak szokás kategorizálni az az eredményt, amire ezáltal jutottam, (habár én vitatnám, hogy líra-e a szépen mondott dráma?) A képeim témájául szolgáló, egyben a vizuális realitáson innen es túl értelmezhető jelenetek-jelek az én szemszögemből spirituális térképként értelmeződnek, felvonultatva az összes domborzati formát, folyókat, határokat (kiállítás a Secco Galériában, 2003). A határok és azok átlépése, annak vizualizálása különösen érdekelt, a képsíkból nyíló, többirányú perspektivát rejtő ablakok, rések- jelölői a mögöttes, spirituális tartalmaknak. Mint apró disszonanciák a nagy összhangzásban, vonzottak ezek a kódolt látomások, álruhás transzcendens fragmentumok. Azonban alig értem a túloldalra, elvesztettem valamit. Pontosabban fogalmazva egyedül maradtam, pedig szándékom szerint a fél világot magammal vittem volna, megmutatni nekik, mi van odaát. Ez kellőképpen zavarba hozott ahhoz, hogy elgondolkozzak a "pontosan miért is festek?" kérdésen. Egyáltalán, miért is teszem fel magamnak ezt a kérdést? Az egyetlen értelmes válasz, amit leltem, úgy hangzik: a festményeim nem célok, hanem eszközök. Hogy mi is a rendeltetésük- ennek kifejtése már több szót igényel. Természetesen nem szolgálhatnak puszta esztétikai örömkeltésre, noha ez a kategória belopódzik az olaj/vászon médium révén. (ez az anyagszerűség egyenesen következik a hagyományokhoz való kötődésemből.) Ugyanennyire biztos, hogy nem egy didaktikus megfogalmazású kollektív üdvprogram grafikonjait fogom megjeleníteni, hiszen egy ilyen rendszer a merevsége folytán ellent mond mindenféle művészi szabadságnak. Valami autentikusra gondoltam, valamire, ami egyszerre határozza meg a helyem a világban, és a világ helyét bennem. Úgy 2003 derekán indult el egy késztetés bennem, néhány hét szentdemeteri (kis falu Marosvásárhely és Segesvár között) tartózkodás során, hogy beemeljem képeimbe azt az egyébként végnapjait élő világot, ami ott körülvett. Úgy éreztem, hogy az elkövetkező pár év egyben az utolsó alkalom a még el nem söpört erdélyi népi kultúrával, le nem tarolt tájjal való kommunikációra, amikor nem nosztalgikus, hanem direkt élményszintű a tapasztalás részemről, és a befogadóközeg is saját élményvilágát betűzheti ki a képekből. Tehát nem egyfajta "hommage"ra gondolok, hanem annál sokkal életszagúbb valamire...(nem vagyok úgy meghatódva magamtól, hogy olyasminek hódoljak, aminek részese vagyok). Ez a helyzet természetesen keresgélések sorozatát indította el bennem, megpróbáltam a tájat, a figurát beépíteni abba a rendszerbe, ami képeimet addig összetartotta, nemegyszer elölről indítottam a szemlélkedést a naturális festészettől, tanulmányszerűen elemezve a látványt, keresve annak képiségét. Ez évben még két hónap helyszínen tartózkodás és úgy körülbelül száz vászon megfestése után kezdett oszlani a köd, és felsejlett az irány, meg a továbblépés mikéntje. A fordulópont talán a nemzeti és a provinciális kategória szétválasztása volt, megkerülhetővé téve számomra néhány buktatót. A továbbiakat majd elhozza az idő." - Incze Mózes A kiállítás helyszíne: Gödöllő, Szabadság út 6. Megnyitó: 2005. május 14. 17 óra A kiállítást megnyitja: Muladi Brigitta művészettörténész A kiállítás megtekinthető: 2005. május 14. - június 27. Nyitva tartás: kedd-vasárnap 10-18 óra között
