2004. május 1-jén lett egyenrangú tagja hazánk az egyesülni kívánó európai országok közösségének. Százötven évvel ezelőtt, 1854. május 3-án fejeződött be a Zsolnay gyár alapításának hivatalos engedélyeztetési eljárása. De nem csupán e két dátum véletlenszerű közelsége indokolja, hogy éppen a Zsolnay kerámiák felvonultatásával üdvözöljük Európa újraegyesítésének folyamatát. Nem csak egy nagy múltú, kultúrájáról nevezetes városnak, és egy különlegesen tehetséges családnak sorsával fonódott össze e gyár-együttes története, hanem egész Magyarország történelmével is. A Zsolnay családnév, és Pécs középkori nevét jelentő ?öt templom? tornyainak ábrája Európa-szerte, sőt világszerte ismertté vált, amikor az ipar és a kereskedelem útjait még nem korlátozták határok, és a társadalmi, gazdasági felemelkedést, a fejlődés vágyát a kultúra, a művészet szabad áramlása sarkallta. Reményeink szerint hazánk új fellendülés előtt áll az ország, - és benne a hazai iparművészetünk történetében mindvégig ?européer? szerepet játszó gyár is. A gyáralapítás kezdeményezője 1852. június 2-án kelt, Pécs szabad királyi város tanácsához írott első kérvényével, Zsolnay Miklós (-) kereskedő volt, aki 1854-ben a hazai ipar fejlesztéséért lelkesülő fiának, Ignácnak szánta, adta át az épületeket díszítő terracotta elemeket és háztartási edényeket készítő kis kőedény manufaktúrát. Zsolnay Vilmos (1828-1900) ? akit kortársai a ?legnagyobb magyar fazekas"-ként tiszteltek -, bátyja, Zsolnay Ignác kis kőedény manufaktúrájából az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb finomkerámia-ipari gyárkomplexumát fejlesztette ki a 19. század utolsó harmadában, az általános gazdasági fellendülés, társadalmi átalakulás kedvező időszakában. Sokoldalúan kreatív, gyakorlatias és művészi hajlammal megáldott, igényes személyiség volt. Kereskedőként indult pályáján, csupán élete delétől szentelte minden energiáját gyára személyes irányítására. A szabad munkaerő áramlás következtében külföldi szakmunkásokat éppen úgy foglalkoztatott, mint falusi fazekasokat, saját szakember gárdát nevelt a gyári szakiskolában. Alapanyagait maga állította elő, bányák sorát bérelte, vásárolta meg. Foglalkozott ipari porcelángyártással, volt építészeti terrakotta, edénygyártó és kályhagyár részlege, de Zsolnay Vilmos és tehetséges családtagjai számára a legkedvesebb és a legfontosabb a gyár művészi munkássága volt. Számos technikai találmány, speciális összetételű massza, máz, díszítőtechnika kidolgozása fűződik Vilmos nevéhez, elsőként az 1870-es évek során kidolgozott ?porcelánfajansz" kerámiaféleség, amelynek világos színű, de porózus alaptestét színes, erős tüzű email kézi festéssel díszítettek. A gyár alkalmazottjai mellett két leánya, Teréz és Júlia tervezett, fia Miklós, a kereskedelmi feladatokat látta el, később vejei, Sikorski Tádé építész és iparművész tervező, valamint Mattyasovszky Jakab geológus is a gyárban dolgozott. A külföldi bemutatkozásokon, világkiállításokon (Bécs, 1873; Párizs, 1878; Sidney, 1879; Chicago, 1893; Brüsszel, 1897) számos jelentős díjat nyertek el. Bécsből, Londonból, New Yorkból érkező megrendeléseket teljesítettek. E periódusban a gyár az ismeretlenségből előretörve versengett a leghíresebbekkel, a kor kerámiaművészetét meghatározó, nemzetközinek tekinthető stiláris és technikai tendenciákat követte, ugyanakkor egyéni és jellegzetes módon, rendkívüli formagazdagsággal, színességgel, fantáziával. A legjelesebb bécsi és magyar építészeivel (mint például Otto Wagner, Max Fabiani, Steindl Imre, Lechner Ödön és még sokan mások) való személyes együttműködéssel Zsolnay Vimos az építészeti kerámia területén is különleges teljesítményt tudott nyújtani. A szerény terrakotta díszítőtagozatok kezdeti előregyártása helyett az 1880-as évektől jelentős magán - és köz épületek egész sorának teljes, egyedi kerámia öltözékét készítette el. A magyarországi építkezések általános fellendülése következtében a 20. század elején a Zsolnay gyár termelésében az építészeti kerámia meghatározó ágazat lett, az egyedileg tervezett, luxus kivitelezésű megbízatások mellett Budapesten csempe és szaniter áru gyárat is létesítettek. Vilmos halála után fia, Zsolnay Miklós (1857- 1922) lett a tulajdonos. A század első évtizedében a gyár kiteljesedett, nemzetközi művészeti és gazdasági sikerei csúcsára ért. 1900-ban Párizsban, 1902-ben Torinóban, 1904-ben Saint Louisban, 1906-ben Milánóban, 1911-ben ismét Torinóban ismerték el a legjelentősebb díjakkal, a szecesszió és a korai art deco szellemében fogant művészi alkotásokat, amelyeket a gyár hivatásos tervezői és meghívott vendégművészek terveztek és a nagy létszámú, képzett kézműves gárda kivitelezett, egyedi és kisszériás változatban. Ezt az időszakot a Zsolnay Vilmos által kidolgozott máztechnika, az ?eosin" fantázianéven ismert színváltó fém-lüszter mázak jellemzik. A luxus enteriőrök ?ékszerei" lettek a természet és az álmok változékony szépségét megidéző művészi tárgyak. A virágtartók, fali tálak, lámpák, ékszer- és vizitkártya tartó tálak átalakultak, szobrokká és színjátszó festményekké váltak. A következő korszak az 1919-1948 közötti periódust öleli fel, amelynek során a gyárat közös családi vállalkozásban Zsolnay Vilmos leszármazottai, a harmadik, negyedik, sőt ötödik generáció tagjai vezetik. Az ?Örökösök korszaka" alatt a gyárnak gyökeresen megváltozott körülmények között kellett dolgoznia. Az I. világháború után Közép-és Kelet Európa térképét a győztes hatalmak átrajzolták. Az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnt, a történelmi Magyarország területeinek két-harmada az 1921 évi békekötés után új államalakulatokhoz került. A Zsolnay gyár is elvesztette nemzetközi kapcsolatait, piacait, saját nyersanyag forrásait. Mindemellett szembe kellett néznie az iparművészet világszerte bekövetkező feladatváltozásával. Az ipari porcelángyártás mellett a korábbi cseh, osztrák, német importot helyettesítő, asztali edénygyártás lett meghatározó tevékenysége. Áttértek a sorozatgyártásra, de a porcelánra adaptált eozin technikával és mázalatti festéssel változatlanul készültek exkluzív modellek, a súlyos válságok reményt keltő szüneteiben. Az 1948-ban bekövetkezett államosítás után öt évig teljesen szünetelt a Zsolnay gyárban a művészi tervező munka, 1973-ig még a Zsolnay márkanevet sem viselték a minden téren központi irányítás alá vont, belföldre irányuló termelésben. A hagyomány és az egykor magasra tett mérce azonban a diktatúra enyhülése után ösztönzően hatott. Az országhatárt ugyan vasfüggöny zárta el, de a korszerű művészeti szemlélet éppen Pécsett, éppen az iparművészetben viszonylagos szabadságot élvezett, így megjelent a Zsolnay gyár műhelyeiben is. Az immár 150 éves gyár művészi tevékenysége jól példázza, hogy a kor kihívásaira mindig lehet kreatív választ adni, a történelmi körülmények által meghatározott módon. Életben maradását annak köszönheti, hogy alkalmazkodni tudott a körülmények folyamatos változásaihoz, miközben sikerült fenntartania sajátos egyéni jellegét, egyszerre volt nyitott, befogadó és hagyományőrző. Valamennyi korszakából azok a művek emelkednek ki, - jellemző sokaságban, vagy csupán egyedi kísérletként -, amelyek a lehetőségek határát akarták tágítani, újat akaró, felfedező, kreatív módon. Az 1980-as évektől az Iparművészeti Múzeum és a pécsi múzeum számos időszaki kiállításon mutatta be a szecessziós Zsolnay kerámiákat, nem csak itthon, hanem külföldön is, Olaszországban, Ausztriában, Luxemburgban, Japánban, az Egyesült Államokban, Franciaországban, Finnországban. A teljes történelmi áttekintésre eddig csak pécsi Zsolnay Múzeumban látható állandó kiállítás és a 2002 évben New Yorkban, a Bard Graduate Centerben rendezett kiállítás vállalkozott, (reprezentatív katalógus kíséretében). Budapesten ez az első olyan kiállítás, amely nem csupán egyetlen periódust, hanem az 1853 évi kezdetektől egészen napjainkig áttekinti a gyár művészi tevékenységét. Az Iparművészeti Múzeum teljes Zsolnay gyűjteményét megtekinthetik a látogatók. A pécsi Janus Pannonius Múzeum és a mai Zsolnay Porcelánmanufaktúra RT., valamint a Zsolnay Örökség KHT. által kölcsönzött művekkel, dokumentumokkal együtt közel 1700 tárgy idézi fel a fényes és árnyékos korszakokat egyaránt. A gyártörténet szakaszai és a művészeti stílusperiódusok szerint csoportosítva, a Zsolnay műhelyek utolérhetetlen sokoldalúságáról, sokszínű művészetéről tanúskodnak. Az ugyancsak gazdag építészeti tevékenységet az Iparművészeti Múzeum és a Zsolnay Mauzóleum terveinek bemutatása mellett video-és filmvetítés idézi fel. A kiállítás különleges élményt ígér, igazi felfedezésre ad alkalmat a műértőknek, műbarátoknak és tanulságos lesz mindazok számára, akik a történelmi változások hatásait kutatják, a kultúrák egymásra hatása, az átmenetek összefüggései iránt érdeklődnek. (szöveg: Csenkey Éva. fotó: Kolozs Ágnes)
