Az iszlám művészetek a Louvre-ban

Képző

(MTI/AFP) - A két építész nemzetközi pályázat alapján nyerte el a megbízatást.

Az új részleg felépítésére összesen 56 millió eurót (kb. 14 milliárd forint) fordítanak: ebből 26 milliót a francia állam biztosít, 17 milliót a nagy franciaországi érdekeltségekkel rendelkező Al-Valid ben Talal, Fahd szaúdi uralkodó unokaöccse, a világ ötödik leggazdagabb embere ajánlott fel, 4 millióval a Total kőolajcég elnöke, Pierre Desmarest száll be, a még hiányzó összeget további szponzoroktól várják.

A múzeum iszlám részlege a Louvre nyolcadik nagy szekciója lesz, létrehozását tavaly Jacques Chirac francia elnök kezdeményezte. A nagy francia múzeum gyűjteménye jelenleg is a New York-i Metropolitan és a londoni British Museum anyagához hasonlítható, 10 ezer műtárgyat tartalmaz, ehhez adódik majd az új részlegben a Dekoratív művészetek központjának háromezer darabja, főleg híres szőnyeggyűjteménye.

Az iszlám művészet csarnoka 4000 négyzetméteres lesz. Renaud Donnedieu francia kulturális miniszter meleg szavakkal méltatta Ben Talal adományát, amely a franciaországi műpártolás történetében az egyik legnagyobb összegű hozzájárulás.

"Az iszlám által megteremtett kifejezési eszközök a leggazdagabbak és legkifinomultabbak közé tartoznak a művészet történetében. A jövőben a világ minden részéről Franciaországba érkező látogatók számára méltó kiállítási helyen lesznek láthatók és érthetők" - mondta a miniszter.

A Louvre-nak évi 7 millió látogatója van.