Innen, Európából nem könnyű megérteni azt a szimbólumokban gazdag, míves és kifinomult kultúrát, ami a kiotói Gion-negyedben évszázadok óta működő gésákat körülveszi. Noha a modern nyugati művészet többször is fölfedezte magának a japán kalligráfia letisztult eszköztárát, a fametszetek stilizált szépségét és a távol-keleti tárgyformálás tradícióiban a megújulás, a modernség eleven energiáit, ez a tárgykör valahogy még mindig érintetlen. Ma sem értjük pontosan a gésák művészetét, a viselkedés, az öltözetek, a hajviseletek és a használati tárgyak egységét, a motívumok értelmezési tartományát és az egész gésa-jelenség misztériumát. Megpróbáljuk a nyugati gondolkodás pragmatikus fogalmaira húzni mindazt, amivel és ahogyan a gésák foglalkoznak, de folyton kimarad valami. A gésa-hagyomány lefordíthatatlan a mi gondolkodásmódunkra.
 |
Aihara gyűjteményében a tárgyakat szépen egészítik ki a fotók, amelyeken el is meséli a hagyományos kiotói gésa-ünnep történetét, fölfedi a viseletek néhány titkát: például azt, hogy a színekből tudni lehet, milyen életkorú az öltözet viselője, milyen évszakban készült a fotó, mely alkalomra való egy-egy ruhadarab. A magyarázó szövegekből az is kiderül, hogy a kiotói gésák ma is az évszázados hagyományokat viszik tovább. Kár, hogy nem látunk olyan felvételt, amely a mai Japán és a gésák viszonyáról árulkodna. Az anyag a maga szépségével és eredetiségével együtt is egyfajta turistáknak való látványosság marad, nem megy mélyebbre annál. A belső teremben vetített képek némelyikén valóban megjelenik az a mód, ahogyan a kortárs japán design továbbgondolja a gésa-kultúrát, de a kiállítás egészében ez a frissebb szempont elenyésző. Az a lehetőség, amit a helyszín, a fiatal iparművészek és tárgytervezők kiállítóhelye kínál, kiaknázatlan maradt.
