Jól mentek a képek a Virág Judit Galéria árverésén

Képző


czobelbela_fauvecsendelet_1907.jpg
Czóbel Béla: Fauve csendélet, 1907

(MTI) - Amint azt várni lehetett, a legtöbbet Czóbel Béla kivételesen szép Fauve csendéletéért adták. A fiatal Czóbel, aki az 1900-as évek elején a francia fővárosban folytatott tanulmányokat, olyan sikereket ért el, hogy a kor legnagyobb mestereivel együtt emlegették, és a francia fauve-ok között tartották számon. Ezek a korai, modern hangvételű, őt a nemzetközi élvonalhoz kapcsoló képei azonban eltűntek, elvesztek, vagy megsemmisültek. A hosszas rejtőzködés után most előkerült kép 12 millió forintról indult és meg sem állt 32 millió forintig. A további három Czóbel-mű is millió forint felett landolt, egy csendélet a harmincas évekből 1,9, míg egy másik csendélet 2,4 millió forintért kelt el, és egy női akt szénrajzot 140 ezer forintról 900 ezerre licitáltak.

    
Megadták a 20 millió forintot, Mednyánszky László virtuóz festésmódú Tavaszi eső után című olajképéért. Mednyánszky további öt képe is 3 -5 millió forint között ment el. 
   
Czigány Dezső letisztultan klasszikus kompozíciójú csendélete, az 1930-as évekre datált, egységes, visszafogott színvilágú kis remekmű 15 millió forintról három licitlépcsővel feljebb, 18 milliónál ért célba. Kikiáltási áron, 15 millió forintért szerezte meg egy gyűjtő Munkácsy Mihály 1876-os, Festő és modellje című, kisméretű olajképét. 
 

fenyesadolf_parasztlany.jpg
Fényes Adolf: Parasztlány

A grafikai ihletésű, vonalas rajzolatú, dekoratív színekkel felerősített, Jelenés, Kondor Béla ikonos képe 10 millió forintról 14 millióra emelkedett. Ugyanennyit adtak Vaszary János évtizedek óta nem látott Fürdés után című, 1910-es vásznáért. Egry József áttetszően ragyogó balatoni vászna 5,5 millióról 10 millió forintra emelkedett.

 
Patkó Károly szokatlan kompozíciójú, rövidülésben festett aktjáért és fényekkel szabdalt önarcképéért egyaránt 8,5 milliót fizettek. Fényes Adolf 1910-es Parasztlánya 9 milliót, egy remekmívű Márffy Ödön-vászon, a Pirostetős ház (Falu) 9,5 milliót ért meg valakinek. Licitemelkedés nélkül, kikiáltási áron vitték el 9,5 millióért Orbán Dezső Parkban című vásznát, 5 millióért Gulácsy Lajos akvarell, ceruza technikájú itáliai tájba helyezett, kis önarcképét, 4-4 millióért Szőnyi István és Szobotka Imre tájképét. 
   
Többször értek 1-2 millió forint közé a 8-900 ezer forintról indított festmények, mint Ország Lili. Nagy István, Székely Bertalan, Váli Dezső, Kádár Géza művei. Ziffer Sándor Zazarparti tája pedig 2,5 millióra háromszorozta kikiáltási árát.