Jönnek a fiatalok

Képző

A kölni székhelyű nagyvállalat évente többmillió eurós tőkével van jelen a magyar piacon, és úgy véli, a gazdaságból származó nyereség egy része természetes módon a kulturális szférát illeti. A Strabag a pályakezdő festőtehetségek támogatásával újabb nemzedéket segít egyenesen a szcéna és a figyelem közepére: a díj ma már komoly szakmai rangot jelent, a befutás ígéretét. Ezzel a mecenatúrával egyszerre érlelődik a következő festőnemzedék és talál tájékozódási pontokat a műkereskedelem. A művészek közül - évente 60-100 közötti számban jelentkeznek fiatalok, az idén 77 pályázó 214 művet küldött be - szakmai zsűri válogat, melynek állandó tagjai a képzőművészeti élet legnevesebb szaktekintélyei: Hegyi Lóránd, Kovalovszky Márta, Petrányi Zsolt és a Ludwig Múzeum most elhunyt igazgatónője, Néray Katalin. A díjat finanszírozó cég az első tíz év alatt semmilyen formában nem vett részt a döntési folyamatban, az idén először volt zsűritag Wilhelm Weiss, a Strabag Kunstforum igazgatója és Barbara Baum, az intézmény művészettörténésze is - ezzel a gesztussal európai rangra emelte a magyar díjat, ami az európai gyűjtők figyelmét is erre fókuszálja.
 

strabag_verebics_72dpi.jpg
Verebics Ágnes: Önarckép 2006.

A választásban az idén is a sokféle stílus párhuzamos értékelése érvényesült. A fődíjat a mindössze 25 éves Verebics Ágnes kapta. Női portréin Francis Bacon fájdalmas hústömegeinek újragondolt, kortárs és feminin atmoszférája üt át, a szuperközeliben széteső, szétnyíló, lecsorgó szövetek szinte a figurális festészet határait jelenítik meg. A többi díjazott a harmincasok széttartó stílusvilágában szintén erős egyéniségnek ígérkezik. Tóth Miklós szarkasztikusan ismétel egy primitív motívumot, ami lehet piktogram, de akár őskori barlangrajztöredék is: mitikus ereje nem vész el még a tapétamintán monoton ritmusban ismétlődő sorok között sem. Barakonyi Zsombor városképei a '70-es évek építészeti vízióit cinikusan élhető-lakható környezetként prezentálják, Batykó Róbert hangszerrészleteket felnagyítva fest meg zenei pillanatokat, Benedek Barna pedig az op-art mai lehetőségeit vizsgálja finom, rezgéshez hasonló felületkezelésével. A kiállítás szomorú egybeeséssel lett egyben búcsú is Néray Katalin igazgatótól, aki a díj és sok más igen fontos művészeti esemény gazdája, védnöke, kezdeményezője volt évtizedeken át.

 
Strabag Festészeti Díj, Ludwig Múzeum, szeptember 14. - október 14.