Bartha Ágnes tűzzománc-költészete: Nincs olyan művészet, amely így vagy úgy ne a mulandó anyagi világgal kerülne szembe és amely ne az anyagot igyekezne legyőzni a forma átszellemítő hatalma révén, kiragadva és felemelve azt a nem múló realitás igazságába és fényébe. De más anyagba ütközik, más anyagot kell legyőznie a szó művészének - a költőnek - és mást a képzőművésznek, aki festékkel, kővel, üveggel, fémmel, textillel dolgozik. Egy mondat, legalábbis a szó közvetlen értelmében, aligha zuhanhat az ember lábára, egy kőlap azonban igen. Egy szó lobogása aligha égetheti meg az ember tenyerét, az égető kemence tüze azonban igen. A valóságos anyag formálásához és deformálásához éppoly valóságos anyagi eszközökre, szerszámokra is szükség van, noha ezek az eszközök csak a művészi képzelőerő és a művész alakító tehetsége révén változtathatják át az anyagot, áthúzva mintegy a forma tűfokán a mulandóból és törlendőből a nem múlóba és feledhetetlenbe, felemelve az örök alakok angyali létszintjére. A zománcművész is az anyagiság éppoly anyagi megszüntetésén dolgozik, de mintha a megformálás végső aktusát - a szépség elképzelt igazságának rögzítését, színekbe vésését - alkotótársa, a tűz nyugtalan, veszedelmes elemére bízná. A tűz egyszerre hívja elő a zománc ragyogó, ünnepi színeit és égeti bele az anyagba a világ anyagtalan képét. Csak az ikon színeit tudnám ezekhez a színekhez hasonlítani, s aligha véletlen, hogy a háromdimenziós körplasztikát éppen túlságos valószerűsége, érzékisége okán elutasító Bizánc egyszerre volt kulturális szülőhelye az ikonfestészetnek és a zománcművészetnek (mindenekelőtt a bizánci díszítőművészetre, ezen belül is az ékszerművészet rekeszzománc-technikájára gondolok, amelynek miniatűr remekeit ma is ott láthatjuk a magyar Szent Koronán). Az ornamentum mintegy leveri a tárgyról a valóság - a hasznosság, a praktikum, a hétköznapiság - bilincseit vagy legalábbis elfedi-elfeledteti a tárgyban mindazt, ami nem az igazi léthez tartozik. A tűzzománc képisége ilyeténképp átmenetet alkot a stilizáló elváltoztatás ornamentális világa és a figurális festészet érzékien valószerű világa között; átmenetet, de köztességében is önálló másik világot. Az ünnep világa, a megváltott vagy legalábbis elváltozott világ ez, melyben minden az ünnep - az álom és a látomás - élénk, erős színeivel ragyog fel előttünk. Színei mintha egy másik, igazabb, nem múló világ színei lennének. A színek színeváltozása ez, ha szabad itt a metamorfózis - az elváltozás - vallási jelentését némelyest profanizálnom. Igen, ennek a csodának lehetünk szemtanúi, ha Bartha Ágnes tűzzománc-költészetének nézésébe merülünk. Képi világa nem az örökkévalóság absztrakt, hanem a megállított jelenidő, az örökjelen érzékletesen konkrét dimenziójában bontakozik ki; a haláltalan, halálon inneni és halálon túli organikus létezés, a megszabadított létezés ünnepi létmódjában. Az ünnep és a játék atmoszférájában szabadul meg minden anyagi lét földi súlyától, minden lény azoktól a kötelékektől, melyek a körülményekhez, a hétköznapi lét lélekölő világához láncolják. Bartha Ágnes zománcain nincs helye a véletlennek, az esetlegesnek, minden a lét végleges, abszolút (vagyis feltétlen) hüposztázisában jelenik meg. A vizuális képzelőerő a szavak jelentésképében és hangzásában megvalósuló költői fantázia érzéki elvontsága felé közelít. Az ornamentalitás kétdimenziós jellege, amin a háttér vagy a hátterek csak annyit módosítanak, amennyit színpadi látványképen a kulissza, az irrealitás légkörét teremti meg, de egy magasabb realitás igazságaként mutatva meg azt, ahová megérkezve az alakok, a színek, a dolgok maguk is mássá válnak. Az ornamentális formaszépség arra szolgál, hogy a lélek igazi állapotát, a szív hangját időtlenül rögzítse. A "Semmi ágára" kiült szív hangtalanul vacogó kis teste azonban csillagként tündöklik fel ebben a másik világban, szomorúsága és magánya az ünnep színeiben öltözik. Bartha Ágnes képeivel az öröm - a repeső lélek öröme, egy már-már nem e világi öröm - lép e világba. Valóban a lélek - de nem a pszükhé, hanem a pneuma, az alászálló és a bennünk lakozó lélek - örömtüze és tüzes öröme ez. Tűzzománcainak színeiben ez a lélek, egy személyen túli lélek lobog fel, akár az ispiláng, mintha a tűz démonikus eleme öltene mesésen elvarázsolt, tündéri alakot általuk. Ha hasonlíthatnám valamihez tűzzománcai örvendező szépségét - amelyben persze a személyentúlivá és világfölöttivé lett, kiszabadult lélek tiszta magánya és fennkölt szomorúsága örvendezik és tündököl -, akkor csak Weöres Sándor varázsvilágához hasonlítanám, ahhoz a világhoz, amelyhez egyébként ő maga is személyesen és belülről kötődik. Ha jól látom, szuverén és eredeti tűzzománc-költészete ennek a költői világnak a nagyszerű vizuális párja és megfelelője. - Szilágyi Ákos Életrajzi adatok: Bartha Ágnes 1943-ban született művészcsaládban. Nagyapja szobrász, szülei festőművészek. Gyermekkorát szülei műtermében töltötte és teljesen természetes volt számára, hogy művészpályára lépjen. A középiskola elvégzése után Engelsz József ötvösművésznél tanul, tőle sajátítja el a mesterség alapjait. Tanulmányait Párizsban fejezi be. Vallomása szerint visszatérő párizsi útjai voltak az ő egyetemei. 1970-ben a Quartier Latin-ben volt élete első önálló kiállítása is. Limoges-i zománccal egy nagyon régi, az ún. erdélyi zománcozási eljárással készíti képeit, tárgyait, ékszereit. Ennek a technikának, melyet Bartha Ágnes egy általa kidolgozott égetési eljárással párosít, ma nálunk ő az egyedüli képviselője. Kézi cizellálással alakítja ki a zománc helyét, domborítással képezi ki az alakokat, figurákat, motívumokat. Így egyrészt a kidomborított rekeszek adják a kép rajzát, másrészt a zománc alatti bevésett rajzolatok. A szokásosnál magasabb hőfokon történő hevítéssel minden alapozás nélkül vörösrézre égethető a limoges-i zománc. Költői ihletésű és szakrális munkái megtalálhatók múzeumokban, templomokban, közintézményekben és magángyűjteményekben. Az ő munkája Budapesten a Baross Gábor telepi katolikus templom Keresztútja és négy Evangélistája, a vatikáni magyar kápolna míves kis szekrénye, a bécsi Szent-Márk-templom meditációs feszülete, a pannonhalmi apátság díszmisekönyvének borítója, a pécsi Pannónia Szálló és a kalocsai érsekség zománc faliképe, a veszprémi Pósa-házban a Magyar Külkereskedelmi Bank Madár-órája. Egyéni kiállítások: 1970 Párizs 1972 Budapest, Fényes Adolf Terem 1974 Helsinki és további hat finn város 1980-tól szinte minden évben van kiállítása Franciaországban: Párizsban, Compiegne-ben, Aix-en Provance-ban 1985 Budapest, Csók Galéria 1987-88-89 Párizs, Atelier d'Art Salon 1990 Graz, Salvatore Phare 1991-94 Bécs, Szent Márk templom. Önálló kiállítás: Debrecen, Sopron, Eger, Veszprém 1997 Aix-en Provance 1998 - 99 Bécs, Graz 2000 - 2001 Bécs 2001 Pilisborosjenő 2003 Budapest, Vigadó Galéria 2004 Bécs
