A Pecha Kucha első hallásra leginkább egy távol-keleti üdítő vagy rágógumi nevére hasonlít, a valóságban azonban egy, az egész világot behálózó, nagyszabású, döntően az építészetet és designt érintő rendezvénysorozat. A Pecha Kucha Night ötlete Tokióból indult, fő célja pedig az volt, hogy megmutatkozási lehetőséget biztosítson a fiatal tervezők számára. A 2003-ban indult eseménysorozat szinte futótűzként terjedt el a bolygón, mostanra pontosan 159-re rúg azoknak a városoknak a száma, amelyek világszerte bekapcsolódtak a Pecha Kucha-őrületbe.
Kulturált, s egyben izgalmas őrület ez, hiszen a tapasztalatok alapján az építész- és designerszakma krémje is jelen van ezeken az előadásokkal és szükséges mennyiségű szórakozással tarkított estéken. A hosszú és unalmas fejtegetések elkerülése végett foganatosított szabály egyszerű: egy előadónak 20 fotó, fotónként pedig 20 másodperc áll rendelkezésére. Az így létrejövő 6 perc 40 másodperc "egy tapasztalati úton kialakult időtartam" - mondja Bujdosó Attila építész, szervező. Épp elég hosszú, hogy a megfelelő mennyiségű információadag elhangozhasson, és épp elég rövid, hogy az este ne fajuljon a már említett felesleges szócsépléssé. A december 19-i Pecha Kucha nemcsak jubileumi, 10. kiadása miatt érdekes: ez ugyanis az utolsó rendezvény a KÉK (Kortárs Építészeti Központ) Szervita téri épületében. A szervezet egyelőre nem talált magának új helyet, de töretlen jókedvvel és kitartással folytatja a munkát: jól példázza ezt a Pecha Kucha Night, ahol teltházzal, mosolyogva búcsúznak az épülettől. A japán Pecha Kucha szó körülbelül azt jelenti, hogy "locsi-fecsi, fecseg-locsog", ehhez híven beszélget egymással előadó és közönség.
Az idei esemény igen sok témát körüljár: az új technológiától kezdve a cigány gyerekek internet-hozzáférését segítő WiFi falun át egészen a garázsok újszerű felhasználásáig. Bulcsu Tamás és Fortvingler Éva egy általuk tervezett balatonakarattyai házat mutat be, amely egyedi megoldásainak köszönhetően a "lombkoronaszinten élő kisállatok megfigyelését" is lehetővé teszi, és mint az egyik képen láthatjuk, "nincs is annál szebb, mint amikor a lemenő nap fénye megcsillan a vasbetonfelületen". A legélvezetesebb előadások - akárcsak a kánai menyegző bora - az est második felére maradnak. Az afgán - de Németországban élő - Adiba Amani 28 év után ment vissza szülőhazájába, hogy az ott készített felvételek révén megoszthassa a világgal Afganisztán eddig ismeretlen, szép arcát. A megható képsorok után az erős humorérzékről tanúbizonyságot tevő szekció következik, a Lakner Antal képzőművésztől megszokott fekete humor sorozatosan kacajhullámot gerjeszt a közönség soraiban. Az isztambuli főpályaudvaron kihelyezett utópikus, fiktív metróterv műalkotás létére élni és működni kezd, mihelyst a megfelelő, nyilvános helyre kerül. A metróban alkalmazható sporteszközt és a sárkányrepülőt imitáló mozgólépcsőjárgányt már csak a hordozható, úttestre teríthető zebra, és a 4-es metró építését imitáló projekt múlja felül.
László Gergely és Rákosi Péter képzőművészek szintén élénk fantáziával bírnak: egy dunaújvárosi garázssorra bukkanva a garázst mint művészi teret, képzőművészeti alapanyagot vizsgálják. Nemcsak garázsfesztivált szerveztek, de a specifikus helyiség határait feszegetve mozinak, hangversenyteremnek, múzeumnak rendezték be. Sőt: a megfelelő díszletekkel holdséta is történt odabent. A Locsi-Fecsi-brigád és a KÉK hajnalba nyúló partival koronázta meg az estét és búcsúztatta el végleg eddigi otthonát.
