Jubileumi panelfestő pályázatot hirdet a Főtáv
(MTI) - A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt három művészeti terv 500, 300, illetve 200 ezer forintos pénzdíjban részesül - ezenkívül egy közönségdíjat is kiosztanak -, míg a kiíráson nyertes két épület számára a Főtáv finanszírozza a falfestmények kivitelezését - hangzott el a pályázat részleteit ismertető keddi budapesti sajtótájékoztatón.
Balog Róbert, a Főtáv szóvivője elmondta: bár a pályázatot a környezetvédelem, a természetközeliség jegyében írták ki, konkrét tartalmi megkötést nem tettek a művészeti koncepcióra vonatkozóan. "Elég megkötés az, hogy épületek homlokzatára, egy nyílászárókkal megszakított hatalmas felületre kell az alkotást megtervezni, ráadásul olyan módon, hogy az ipari alpinisták számára megvalósítható legyen" - fogalmazott.
Balog Róbert hangsúlyozta: abban reménykednek, a kezdeményezés felhívja a figyelmet arra, hogy a lakótelepek arculatán igenis lehet változtatni, "a szürke épületeket nem kell úgy elfogadni, ahogyan a 80-as évekből megörököltük őket". Mint mondta, bíznak benne, hogy talán lesznek olyan pályamunkák, amelyek a Főtáv közreműködése nélkül is megvalósulhatnak.
A pályázat másik része olyan négyemeletes panelépületeknek szól, amelyek szívesen otthont adnának a művészeti pályázaton nyertes művek egyikének. Két épületet választanak majd ki, melyek lakóközösségei eldönthetik, hogy a négy legjobbnak ítélt pályamű közül melyiket szeretnék homlokzatukon látni. A pályázó épületek értékelésénél figyelembe veszik többek közt az elhelyezkedést, valamint azt, hogy átesett-e fűtéskorszerűsítési programon.
A pályázatok benyújtásának határideje mindkét kategóriában szeptember 20.