Jutalom az újfehértói aranykincsért

Képző

A páratlan numizmatikai lelet 260 darabból áll és hamarosan a nyíregyházi Jósa András Múzeumban lesz kiállítva.
A történet ez év áprilisára nyúlik vissza, ugyanis ekkor leltek rá a "tulajdonosok" kertjükben az aranypénzekre. Akkor 64 darab középkori-koraújkori pénz került elő, a talaj felső 5-20 cm-es mélységéből. Még aznap kimentek a Jósa András Múzeum régészei további érmek után kutatva. A teljes lelet 5 x 15 méteres területen volt szétszóródva.
Az együttesen 1 kg 30 dkg-ot nyomó és darabonként 3,42-3,52 gr súlyú 260 darab aranypénz között igazi ritkaságok is vannak - tájékoztatta a sajtót Dr. Ulrich Attila történész. Luxemburgi Zsigmond idejéből (1387-1437) származik a legkorábbi dukát, a legkésőbbi pedig 1684-re, I. Lipót uralkodására datálható. Továbbá megtalálható a leletben III. Ferdinánd korabeli érem, II. Rákóczi György 10szeres aranypénze és II. Ulászló guldinere is. Származását tekintve változatos képet mutatnak a veretek: 134 magyar, 8 erdélyi, 7 lengyel, valamint a Német-Római Császárság tartományaiból, városaiból, püspökségeiből kerültek az aranypénzek a magyar földbe.

Ki lehetett a tulajdonos? Erre kérdésre több válasz is lehetséges: egyrészt egy helybeli, vagy éppen menekülő nemes, polgár felhalmozott vagyona másrészt egy kereskedő hirtelenjében elrejtett kincse is magyarázat lehet arra, hogy az éremek miként kerültek az újfehértói kertbe. A pénzek lelőhelyén világos színű cserép darabokat is találtak a régészek, amelyben valószínűleg elrejtették a vagyont.

Dr. Varga Kálmán Görgey Gábor
A kincs egykori értéke 1539 Ft-ot tesz ki, amiből akkortájt 70 szarvasmarhát vagy teljesen berendezett, több szintes udvarházat lehetett volna vásárolni.
A 260 dabab aranypénz
Mai, több mint 100 millió forintos értékét nemcsak az érmek száma, illetve a ritkaságok növelik, hanem az is, hogy az utóbbi időben nem került elő ekkora aranylelet térségünkben.
Október 2-án ünnepélyes keretek között Görgey Gábor, kulturális miniszter és Dr. Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke adta át az újfehértói házaspárnak járó elismerő oklevelet és a törvényben előírt jutalom összegét - mely a lelet jelenlegi értékének 10 %-a -, azaz 10 millió forintot.
A megtalálók és a lelet Dr. Ulrich Attila
Görgey Gábor hangsúlyozta: példaértékű viselkedést tanúsítottak P. Andrásék, hiszen a Magyarországon megtalált leletek a magyar állam tulajdonát képezik, ezáltal minden magyar emberét.
Hasonlóan magas jutalom vár arra a szerencsésre is, aki bármilyen tárgyi bizonyítékkal szolgál a vitatott Seuso-kincs kapcsán, említette meg beszédében a kulturális miniszter.