Kapitány András a Műcsarnokban - c:/kapi8/piero/szemtanúk

Képző

Jézus glóriája a forrása a harmadik fénynek, amire a művészettörténészek tudtommal nem tértek ki. Miután elkészítettem a díszlet legfontosabb elemeit megpróbáltam megtalálni a szereplők pontos helyét, a fényforrásokat és azt a nézőpontot, ami a képen is látható. Én a három fényforrásból elhagytam a természetes fényt, és megnéztem a két misztikus fényt, miként világítja meg a jelenetet (a számítógép virtuális terében csak akkor létezik valami, ha van fény, ha van világítás). Hogy elkülönüljön a két fényforrás a Jézus glóriájából áradó fényt melegszínnel jelöltem, míg az Atya jelenlétét bizonyító fényt hideg színnel ábrázoltam. Így láthatóvá vált, hogy a szereplőket milyen mértékben világította meg a két fényforrás, melyek eltörpültek a természetes fényforrás mellett, és váltak láthatatlanná a felületes szemlélők számára. Mindez elkészítése után már csak azt szerettem volna tudni, hogy ki mit láthatott ebből az ostorozásból. Persze nem a hagyományos perspektívával szemlélve, mint ahogy Piero della Francesca megfestette, hanem nagy látószögű lencsén át. Ezek a nézőpontok láthatóak a Szemtanúk-című fotósorozaton. - kapi8 A kiállítás megtekinthető: 2005. március 03. - 27. Megnyitó: 2005. március 3. 18 óra Megnyitja: Bordács Andrea esztéta A kiállítás helyszíne: Műcsarnok, Menü Pont Budapest, XIV. Hősök tere