Karambol

Képző

Nagy Gábor György 1995-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán festő szakon Károlyi Zsigmondnál, majd ezután azonnal grafikával kezdett foglalkozni, rézkarc és hidegtű technikával foglalkozott. Elsősorban a legegyszerűbb geometrikus formákat (kör, gúla, téglalap-oszlop) boncolgatta, járta körbe, de képein észrevehető a meggyötört felületek, faktúrák iránti vonzalom. Az 1997-es esztendő fordulópont művészetében: a hagyományos művészeti eljárások mellett kísérletezni kezd a számítógép kínálta lehetőségekkel, számítógépes printekkel. Ez az időpont, ami sok művészt kényszerít váltásra: a monokróm, non-figuratív, reduktivista irányzatok fokozatosan kezdenek a háttérbe szorulni. Az innováció impulzusai a tömegkultúra, egy alapvetően figurális vizuális környezet felől érkeznek, előtérbe helyezve a műfajok mediatizálódását; a művészek mások által készített képekkel kezdenek el dolgozni, így maguk is felhasználóvá, fogyasztóvá válnak. Az alkotások nem az elsődleges, primer élményekből táplálkoznak, hanem már meglévő képekre reagálnak és készítik belőlük remixek végtelen sorozatát. Nagy Gábor György két legjellemzőbb sorozata ebből a korszakból a Federico copy illetve a Morandi copy. Az előbbi a művészettörténet egyik legtöbbet reprodukált alkotását, Piero della Francesca által Federico da Montefeltro-ról készített képmását dolgozza fel, míg utóbbi néhány üvegpalack mozgatásával új összefüggésbe helyezi a hagyományos csendélet variációkat. Hasonló átiratokat készít pasztell technikával is: Géricault Epsomi derby című 1821-es festményét manipulálja. Először összenyomta, és vékony szalagszerű rajzot készített belőle, majd bordázott üveg mögé helyezte. A második variáción a kompozíciót széthúzta, míg a harmadikon a középpontja körül megforgatta: azok számára, akik valaha dolgoztak vagy játszottak valamilyen számítógépes rajzprogrammal, ez nem meglepő eljárás. Nagy Gábor György művészetére spirális mozgások jellemzőek. Egyes motívumok, témák évekre eltűnnek majd újra előkerülnek alkotásain. Az erős, szinte hivalkodó, a reklámokkal vetekedő intenzitású figurativitást hirtelen felváltja a metafizikai hangulatú, csendes, egyszínű elmélyülés. Ugyanez jellemző magukra művészeti műfajokra is. A festészet, az egyedi rajz, az olaj és a pasztell váltakozik nála a különböző sokszorosított eljárásokkal, a fotóalapú C-printtel és a rézkarccal, hidegtűvel. A Godot Galériában kiállított legfrissebb képei újabb oldalát mutatják a művésznek, hiszen olaj-vászon és rézkarc alkotásokkal egyaránt találkozhat a látogató. A művész ezúttal a legegyszerűbb formával foglalkozik, a gömbbel, a galéria kistermében pedig az egy éves kisfiának születésnapi tortájáról készített pasztell tanulmánysorozata tekinthető meg. A kiállítás helyszíne: GODOT GALÉRIA 1075 Budapest, Madách I. út 8. Nyitva tartás: keddtől péntekig 10-18 óráig, szombaton 10-13 óráig A kiállítást 2004. április 28-án szerdán, 20 órakor: Hemrik László művészeti író nyitja meg.