Katalógus nélkül árverez a Belvedere

Képző


sikutagusztav_hommageafrankfrigyes.jpg
Sikuta Gusztáv: Hommage á Frank Frigyes

(MTI) - A 190 tétel igen alacsony kikiáltási árakkal indul, egyik sem éri el a 100 ezer forintot. Még a legdrágábbra tartott festmények is csak 95 ezer forintot kóstálnak. Ezek között van Sikuta Gusztáv Hommage á Frank Frigyes című olajképe, Bihari Sándor Kalapos női portréja. A régi mesterek sincsenek felárazva, Pentelei-Molnár János Csorda című vászna, Koszkol Jenő velencei részlete, Kunffy Lajos fény-árnyék hatásokra épülő jelenete 60, és 50, illetve 40 ezer forinton várja vevőjét.  Négy jellegzetes Schéner Mihály képet 60 és 90 ezer forint között lehet megvenni, ezek közül a Karnevál éri a legtöbbet. 

 
Jó vételnek ígérkezik a Londonban és Párizsban működött A. Tóth Sándor pápai utcarészlete 60 ezer forintért, Böszörményi Gábor balatonföldvári tájképe 80 ezer forintért, Bálint Endre 1985-ös kollázsa 65 ezer forintért. Szantrucsek Jenő keleti hangulatú pálmafás, tunéziai táját 40 ezer forintért vesztegetik. Ugyanennyit kérnek az újra felfedezett és egyre keresettebb Jándi Dávid gazdag koloritú pasztelljéért. Míg a tavaly elhunyt Gerzson Pál kompozíciója és Rudnay Gyula alföldi tája már 30 ezer forintért elérhető.  
 

rudnaygyulaalfold.jpg
Rudnay Gyula: Fák

Hasonlóan visszafogott árakon kínálják az eredeti rajzokat és a sokszorosított grafikákat. Ezek közül legtöbbre, 80 ezer forintra Orbán Dezső akvarell és tempera technikával készült, 1924-es Viaduktját tartják. Ezt követi 65 ezer forintért Gyarmathy Tihamér 1932-es, Színház című akvarellje 60 ezer forinttal, Barcsay Jenő 1980-as tus aktrajza és Kádár Béla kétoldalas tusrajza szintén 60 ezerért. Pekáry István akvarellje, az Európa elrablása 50 ezer forintra van árazva. 

 
A 40 ezres tételek közül említésre méltó Schönberger Armand krétarajza, Domanovszky Endre akvarellje, és Faragó Géza tusrajza. A sokszorosított metszetek, rézkarcok - Vaszary János, Szőnyi István, Lossonczy Tamás, Gy. Szabó Béla munkák - 10 és 30 ezer forintról indulnak.