Kávéházi esték műbarátoknak ? Elfeledett művészek alkotásai Pécsett

Képző


nagyandras_eszteta_dpecs20120206002.jpg
Nagy András esztéta, muzeológus bemutatja Bizse János festőművész Táncszvit című képét.
 
(MTI) Nagy András esztéta, muzeológus elmondta: a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága és a vendéglátóhely Kávéházi esték pécsi műbarátoknak című rendhagyó tárlatsorozata pénteken 18 órakor kezdődik Bizse János festőművész Táncszvit című képének kiállításával. Az eseményhez kapcsolódóan Galovits Attila, a Pécsi Balett egykori tagja beszél a balettről, majd Borisz Jaksov zongoraművész játszik a művészetbarátoknak.
    
Az esztéta kiemelte, hogy terveik szerint a kávéházban 20-30 művész egy-egy festményét és grafikáját egy hónapon át felváltva láthatja a nagyközönség. Olyan "kismesterekről" van szó, akik nem tartoznak a hazai képzőművészet élvonalába, munkáik mégis érdekesek.
    
Így ismerhető meg közelebbről Gebauer Ernő, Muzslai Kampis Margit, Börötzffy Károly, vitéz Rácz Jenő és mások mellett Horváth Károly művészete. A kiállításokhoz minden esetben társművészeti programok kapcsolódnak, így a vendégeknek igazi összművészeti élményben lehet részük.
    
Nagy András örömének adott hangot, hogy a címében az 1920-1930-as években vidéken egyedülálló művészeti és művészetpártoló szerveződésre, a Pécsi Képzőművészek és Műbarátok Társaságára utaló és a kávéházi polgári világot idéző eseménysorozat lehetőséget ad újra felfedezni e kevésbé ismert alkotók műveit, amelyek jelenleg az igazgatóság raktárában vagy magántulajdonban vannak.
 
Szeretnék, ha a tárlatról értesülve magánemberek is jelentkeznének és felajánlanák kiállításra a "kismesterek" által készített és a birtokukban lévő festményeket, grafikákat, esélyt teremtve ezzel a művek dokumentálására is.
    
Horváth Tamás, a város legrégibb, 1789-ben nyílt kávézója és cukrászdája, a Caflisch üzemeltetője reményét fejezte ki, hogy a régi kávéházi hagyományok életre keltésével sikerül összehozni a helyi művészetkedvelő közönséget.