A kelet-európai művészeti eseményeket tanulmányozzák

 
 
A tranzit.hu a Párhuzamos kronológiák - A kiállítások láthatatlan története című kutatási projektet azzal a céllal kezdeményezte, hogy hozzájáruljon az 1960-as évektől napjainkig tartó időszak kelet-európai művészeti eseményeinek tanulmányozásához, valamint az ezeket kutató kurátori és művészeti gyakorlatokhoz és módszerekhez. A cél a szakmai kapcsolatok, kiállítások, események és művészeti helyszínek összefüggéseinek bemutatása a korszakból származó műtárgyak puszta kiállítása helyett.
 
Hornyik Sándor ?Eltérő? forradalmi hagyományok című projektjében a ?forradalmi hagyományok? retorikai toposza mentén vizsgálja a hivatalos, szocialista-realista művészeti doktrína és az azzal szemben álló avantgárd művészeti tradíciók kapcsolatát. Ebben a kontextusban értelmezi a művészet mai, mikro-történetekre épülő, kritikai dokumentarizmusát is, amellyel a kortárs képzőművészek a művészettörténet korábbi eseményeire, jelentős figuráira és kanonizációs folyamataira reflektálnak.
 
Hegyi Dóra és László Zsuzsa Hogyan válik nyilvánossá a művészet? című válogatása olyan 1960-as, 70-es évekből származó kiállítások és események kronológiáját vázolja fel, amelyek újradefiniálták a művészet és a közönség kapcsolatát. 1966 és 1977 között létrejött 16 legendás magyarországi művészeti esemény szöveges és vizuális dokumentumait mutatják be. Az esettanulmányok révén vázolják fel, hogyan jelentek meg újszerű kiállítás-rendezési modellek, milyen alternatív prezentációs formák alakultak ki, valamint hogy milyen formában őrződnek meg és idéződnek fel a legendás események a kollektív emlékezetben.
 
Mindkét kiállítás dokumentációs formában jelenik meg. Az ?Eltérő? forradalmi hagyományokat falra helyezett posztereken mutatják be, amelyeken kortárs művészeti projektek, dokumentumok és történeti művek reprodukciói párhuzamosan jelennek meg. A posztereken megjelenő kiállítást multiplikák és filmek egészítik ki. A Hogyan válik nyilvánossá a művészet? című projekt esetében pedig asztalokon prezentálják a kiválasztott 16 művészeti esemény dokumentumai, szövegek, fakszimilék, fotók és filmek segítségével.
 
A kiállítás alkalmából egy újság formában szerkesztett katalógus jelenik meg, melyben a kiállított dokumentumok mellett a kurátorok tanulmányi is olvashatók. Az újság, mint forma felidézi az események és művek közvetlen válaszát létrejöttük korának valóságára, emellett célja az is, hogy helyreállítsa ezen progresszív gyakorlatok hiányzó nyilvánosságát.