A Raiffeisen Galériában most a természet és az érzékelés tüneményeiről értekezik Kerekes. Tudományt és művészetet, objektív valóságot és intuitív megértést nem egymás ellenében, hanem együtt szemlél. Kusza fényvonalakból álló kavargást mutat, és azt mondja, ennyit érzékelünk azokból a föld alatt folytatott részecskegyorsító kísérletekből, amelyek a svájci hegyek mélyén egy kutatóközpontban a jövő tudományát készítik elő. Kisbolygót mutat, aminek felületén jól látszanak az évmilliók okozta kozmikus becsapódások, majd a kép címével elárulja, hogy a jelenség egy egyszerű villámhárító gömb. Fénnyel telt hurok feszül két talp közé, alkimista eszköznek tűnik, de a tudománytörténészek Geisler-cső néven ismerik.
Ezüstzselatinos alapra előhívott képein a fotótörténet kezdetének tónusai elevenednek meg, a felületükön furcsa szerkezetekkel, néma feketeségbe olvadó világtérkép-lapokkal, karcos, sérült síkok arabeszkjeivel. Kerekes egy ember nélküli világot ábrázol, de ember készítette bonyolult szerkezetek, tudományos metódusok által, egy racionális rendszer szerint gyűjtött és szervezett rendben. Ami valaha élt, mozgott, lélegzett, az a fotóin tárlószekrényben, üvegkeretben sorolódik, akár békapreparátum, akár formarendbe szedett kagylófajta. Az egyetlen kivétel a kiállított fotográfiák között egy fényesre törölt, szabályos formájú alma, aminek szélein és közepén megcsillan a rávetült műtermi világítás. Ezt a fotót Kerekes a bolygókat, csillagközi jelenségeket ábrázoló képek közé tette, és ezzel a kezünkbe is adta a kulcsot. Itt minden felvétel a föld jelenségeihez közelebb hajolva készült, ahonnan a kozmosz is megérthető, ha emlékezünk Hermész Triszmegisztosz alaptételére: "Ami fent van, ugyanolyan, mint ami lent van."
Az analógiák tana kiszabadítja a gondolatot a ráismerés kényszeréből: nem kell tudnunk, hogy villámhárítóval van dolgunk vagy kisbolygóval, gumilabdával vagy közelítő meteorral. A látható világ jelenségei csak mintázatok lelkünk és szellemünk térképén, de egy rávetülő éles fénysugár, vagy a Kerekes által kedvelt, felül íves, oltárkép alakú képkivágás kiemeli a kuszaságból a természet tüneményeit és felismerjük ott kint ugyanazt, amit itt bent, magunkban is megtapasztalunk. A fotográfus mindezt úgy tudja felmutatni, hogy külső és belső, fent és lent egynemű világát a tudat homályából a fény vonalaival hívja elő.
