A tárlat címe: Irodalom, a művek témája a kép és a szöveg közötti átjárás. Vagy az átjárhatatlanság, az alapvető kommunikáció hiánya, amikor látvány és gondolat nem találkozik. Az ókorban, amikor az írás még kép volt, a betű egy tárgyra, lényre, gesztusra emlékezett, még eleven volt a kötés a látható és a leírható között. Kétezer évvel később összezavarodott a beidegződésünk, kép és szöveg együtt leginkább agresszív PR-kampányt jelent, annyit, hogy a kép és a hozzá tartozó mondat reklám formájában behatol a megélhető térbe, beerőszakolja magát az értelmezési tartományunkba, látnunk és megértenünk kényszeríti magát. Idetolakszik, pedig nem hívtuk. Értelmezéstől függ - mondja Csontó, amikor az emeleti termek elején és végén ismétlődő
fázisfotókról beszél. A képen egy kéz túr a földbe, egy könyv alakú, átkötött csomag körül kotorászik. Betemeti, vagy kiássa, kérdezem, de nem segít. Ahogy nézzük. Az elején még remélhetem, hogy kifelé jön a földkupacból az a betűkkel teli lapos papírtömb, a végén már inkább lefelé igyekszik. A két végpont között nem sikerült kiolvasnom a homályos sorokat, megérteni a banális képsorokat, a könyv tehát visszamegy a földbe. Ahogyan a régészek a szenzációs leletet - mondjuk Hadrianus óbudai palotájának romjait - inkább visszatemetik, mintsem kiássák és megfelelő megőrzés nélkül porladni hagyják, úgy süllyeszti vissza a földbe, jobb időkre várva, Csontó a könyvet, a szöveg egyszerű képsorát. Ha nem megy, kezdjük megint az elején. Betű, kép, szó, gondolat. Szépen sorban.
