Keppel-gyűjtemény Szekszárdon
(MTI) - A könyvtár galériájában tizenhat magyar grafikusművész huszonöt alkotása várja az érdeklődőket. A tárlaton többek között Szőnyi István, Papp Oszkár, Hincz Gyula, Reich Károly és Boros Miklós tus- és tollrajzai tekinthetők meg. A kortárs grafikát mások mellett Kass János, Banga Ferenc, valamint az erdélyi Plugor Sándor és Részegh Botond egy-egy műve képviseli.
A kiállítás célja a XX. századot felölelve ízelítőt adni a magyar grafikai művészetből. A képeket cím nélkül állítják ki, hogy jobban elgondolkodtassák a közönséget. A tárlaton olyan klasszikusok alkotásai is szerepelnek, akiknek művei eddig eredetiben nem voltak láthatók a tolnai megyeszékhelyen. Közéjük tartozik Kondor Gyula és Szalay Lajos, akinek Auschwitz, illetve Ábrahám próbatétele című grafikája a mostani bemutató része.