Képregény-fesztivál és konferencia Szegeden

Képző

 A kép illusztráció

(MTI) Az idei, immár harmadik fesztiválnak a korábbi éveknél komolyabb szakmai hátteret igyekeztek biztosítani azzal, hogy konferenciát is szerveztek, amelyen az előadások mellett szekcióüléseken is elemzik a képregények hatását ? mondta Andóczi Balogh Éva, a szervező Somogyi könyvtár munkatársa.

 
A Vonal üzenete elnevezésű pénteki konferencián szó lesz a képi ábrázolásról, a képregényről, az olvasási szokásokról, a fiatalok olvasási kedvéről, az illusztrációkról. A konferencia plenáris ülései után három szekcióban folytatódik a tanácskozás. Délután egy kamara-kiállítás is nyílik a francia képregényekről.
 
Szombaton tizenhat alkotó érkezik a fesztiválra, az érdeklődőknek lehetősége lesz velük együtt rajzolni. Lesznek olyan témák, melyeket helyben kapnak meg és dolgozhatnak fel a vállalkozó kedvűek, viszont vannak olyanok, melyeket már előre tudhatnak, így rajzolhatnak majd a könyvhöz vagy az olvasáshoz való viszonyról is.
 
A kiállítások, előadások, játékok mellett a képregényes elődök előtt is tiszteleg a fesztivál, hiszen megemlékeznek Zórád Elődről, a magyar képregény-történet jeles alakjáról is, akinek nevéhez például a Winnetou irodalmi adaptációja fűződik. A rajzolás mellett számtalan játék és képregény-vásár is lesz. Kilenc kiadó érkezik Szegedre, magával hozva a különlegességeket, sorozatokat és újdonságokat.
 
A képregényben több kép és a szöveg alkot közös egységet. Legkorábban a 20. század elején, az 1930-as években jelentek meg Európában ezek a kiadványok. Kezdetben egyértelműen a felnőtteknek szóltak, az 50-es években jelentek meg a gyermekeknek szóló verziók, amelyek a 80-as évekig nagyon népszerűek voltak.
 
Magyarországon a kezdeti képregényeket nem engedélyezték, az elsők, melyek megjelenhettek, a gyerekeknek szóltak. Később kerülhettek csak forgalomba a felnőtteknek szánt kiadványok.
 
Három nagy iskolát különböztetnek meg a szakemberek: az ázsiai iskolába a japán manga, a kínai és koreai képregények tartoznak. A nyugat-európai minta központja Franciaország és Belgium, a harmadik nagy csoport pedig az amerikai. Ezek mindegyikéről lesznek előadások, beszélgetések szombaton Szegeden.