Csak most derült ki, hogy gipsz volt benne. Az ember nem bírja ki, kénytelen elképzelni azt az arcot, amivel a műkereskedő, muzeológus, vagy bárki más, akinek birtokába került Piero Manzoni hatvanas években piacra dobott kilencven kakakonzervjének egyike, nekiveselkedik a doboznak a konzervnyitóval. Egy bulvárlap nemrég hírül adta: egy vakmerő és kíváncsi műkedvelő rádöbbent Manzoni turpisságára. Hogy tudniillik a Merda d'artista ("művész szara") feliratú dobozokba gipszet öntött annak idején az olasz. Akciójában tehát nem a vulgár-vonalat érdemes most már tupírozni, inkább be kell látni, Manzoni hülyére vette a műkereskedőket.
"Minden művészet-e, amit művész hoz létre?" Míg Manzoni ezen a kérdésen töprengett, addig a korszak másik képzőművésze, Enrico Castellani az op-art, vagyis az optikai művészet vizuális játékaiban és ritmusaiban merült el. Lucio Fontana Argentínában kiadta a Manifesto blancót (a Fehér Manifesztumot), majd Milánóba visszatérve sem hagyott fel a manifesztum-gyártással, sőt, művész és kritikus ismerőseivel rendszerint aláíratta ezeket. Spatializmo-elméletében azt fogalmazza meg, hogy a múlt mozdulatlan képei egyre kevésbé felelnek meg az új ember szükségleteinek, ugyanis a legmodernebb kor gyermekét a rohamosan fejlődő technika szüntelen dinamikus viselkedésre készteti. Koncepciója megalapozására 1958-tól rendre fölmetszette vásznait, de cseppet sem idegesen. Mindenféle romboló szándék nélkül áttört alkotás közben egy harmadik dimenzióba. Kortársa, Alberto Burri, a sebészből lett festő eközben texasi hadifogolytáborokban kísérletezett feketére festett felületekkel, zsákvászonnal, anyagragasztgatással. Sőt lehet, hogy már a későbbi informel iskoláról álmodott.
Alberto Burri: Vörös, fekete és égetés, 1954
Az Amerikából induló pop art, a későbbi koncept art, a transzavantgárd, az anakronizmus irányzataiban próbálkozó olaszokat összekötő kapocs egy több mint kétszáz műtárgyból álló gyűjtemény: a Farnesina. (E nevet valószínűleg a képzőművészeti gyűjteményénél gyakrabban a római Travestere városrészben álló tizenhatodik századi épület, a Villa della Farnesina kapcsán hallani.)
A Farnesina kollekció száz műtárgya - festmények, szobrok, grafikák, textilek, kollázsok és videók - pedig nem a mi ötletünkre jött most Magyarországra, hanem az olasz külügyminisztérium kezdeményezésére, amely tavaly úgy döntött, megutaztatja Európában a részben kortárs gyűjteményt (az alkotók közül többen ma is élnek). Farnesina járt már Bosznia-Hercegovinában és Bulgáriában, nemrég pedig a Szépművészeti Múzeumot kereste meg az Olasz Kulturális Intézet a lehetőséggel: befogadhatnák ők is "Castellaniékat."
Enrico Castellani műve
- Valószínűleg nem az év leglátogatottabb kiállítása lesz - válaszolta a múzeum sajtóreferense, Lévay Zoltán kérdésünkre, hány vendéget remélnek az olasz tárlatra. - Nekünk mégis kapóra jött ez az anyag - mondja Lévay - mert jövőre, a Reneszánsz Évében Medici kiállítást rendezünk. Szóval az olasz témának jól megágyazhatnak a Farnesina-anyaggal, még ha az korban, szemléletben oly távol is áll a reneszánsztól. Lévay szerint egyébként - ahhoz képest, milyen fontosnak tartják - így is elég kevés kortárs tárlatot rendeznek.
Akik némi kétkedéssel ereszkednének a Szépművészeti Ión és Dór Piramisaiba, mert attól tartanak, a Földtől elrugaszkodott olaszok művészetét magyarázat nélkül alig értenék, fókuszáljanak a csütörtökökre. Ilyenkor ugyanis tárlatvezetőtől hallgathatnak a képek, szobrok, kollázsok mellé történeteket.
