Két kiállítással indult a szezon a dunaföldvári várban

 

(MTI) - A várudvarban található Fafaragó Galéria elsősorban népművészeti kiállításoknak ad helyet. Itt keddtől egy dunaföldvári és egy madocsai gyűjtő anyaga segítségével a paraszti viseletet mutatják be - mondta el Pataki Dezső, a programokat szervező helyi művelődési ház igazgatója.
    

A szintén a vár területén álló Ispánházban a városban élő és alkotó művészek mutatkoznak be. A változatos technikájú és témájú munkákat kínáló válogatásban szerepelnek többek között a dunaföldvári születésű festőművész, Oszoli Piroska képei, valamint a negyven esztendeje a városban élő Csepeli István fafaragó népi iparművész munkái is.
    
Pataki Dezső a most induló szezon programjait ismertetve elmondta, hogy a vármúzeumban továbbra is látható a Vak Bottyán emlékezete című kiállítás, amelynek különleges aktualitást ad az 1711-es szatmári béke évfordulója. Május 18-án, a múzeumi világnapon azonban új tárlatot is nyitnak: Kaland és kutatás címmel Magyar László, a Dunaföldvárhoz kötődő Afrika-kutató munkásságának szentelnek átfogó kiállítást.
    
A Fafaragó Galériában a következő tárlat a Duna-Tisza köze népviseletét mutatja majd be, az Ispánházban pedig a helyi művészeket követően Tolna megyei alkotók mumkái láthatók.
    
Az egyéb programok közül Pataki Dezső kiemelte a gyermeknapot, amelyet a Dél-dunántúli Vár- és Kastélyturisztikai Klaszterral együttműködve szerveznek meg, és amelyen a 6-14 éves korosztálynak hőspróbát rendeznek a helyszín történetéhez, legendájához kapcsolódva.
    
A várudvaron lesz majd a központja a Duna Menti Folklórfesztiválnak, a település napján, június 24-én pedig nagyszabású színes felvonulást, nemzetközi néptáncgálát tartanak, amely a Földvári Nyári esték nyitóprogramja is lesz egyben. Ez utóbbi keretében a dunaföldvári várban vendégeskedik majd a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház, a Turay Ida Színház és a Csík Zenekar is. A szezont a hagyományos Földvári Szüret zárja, amelyen Rúzsa Magdi is koncertet ad.