A kétszázezredik látogató a Monet kiállításon

Képző

A miniszter megköszönte minden látogatónak, hogy a téli időjárás ellenére órákat álltak a bejutásra várva, majd így folytatta: nagyon igazságtalan az élet: a véletlen dönti el, hogy ki a szerencsés, ezért a százkilencvenezer kilencszázkilencvenkilencedik és a kettőszázezer egyedik látogató is ajándékcsomagot vehetett át, a minden idők legsikeresebb kiállításán.
Szabó Vendel és felesége Hiller Istvánnal
A december 1-én megnyílt tárlat szervezői előzetesen mintegy 100-150 ezer látogatóra számítottak, de már január 28-án több mint százezren látták a kiállítást. A zord időjárás ellenére is kígyózó sorok várakoznak a bejutásra mind a mai napig (a március 2.-i sor egészen a Gundelig ért), ezért a tárlatot már reggel 8-tól este 10-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
A FranciArt programjaként megrendezett tárlathoz 33 európai és amerikai gyűjteményből mintegy 70 festmény és rajz érkezett a Szépművészeti Múzeumba. Utoljára 93 évvel ezelőtt rendeztek Budapesten olyan impresszionista kiállítást, amelyen több mint 50 alkotás volt látható.