Kiállítás Fekete Zsolt fotográfiáiból a Magyar Nemzeti Múzeumban

Képző

(MTI) A Megismételt pillanat című tárlaton párhuzamosan tekinthetők meg az Orbán Balázs székelyföldi író, néprajzi gyűjtő és Veress Ferenc fényképész, feltaláló által a 19. század második felében készített fotográfiák, valamint a marosvásárhelyi fotóművésznek az elmúlt évtizedekben készült képei.
 

A budapesti intézmény közlése szerint Fekete Zsolt 1999 és 2012 között Orbán Balázs és Veress Ferenc nyomdokain haladva felkereste az általuk megörökített helyszíneket, hogy újra lefotózza és az eredeti, korabeli fotográfiák digitálisan feldolgozott változatával együtt egymás mellett mutathassa be azokat.
 
A szeptember 23-ig látható kiállításon Erdély nevezetes építészeti emlékei és festői tájai elevenednek meg mintegy 150 évet felölelve. Az időutazás élményét eredeti, korabeli fotográfiák, valamint albumok, könyvek, folyóiratok, tárgyi emlékek teszik teljessé ? áll a dokumentumban, amely idézi Fekete Zsolt fotográfust is. "Utazásaim során végig elkísért szellemiségük, amelyekből mind a mai napig táplálkozom. A fizikai út belső útkeresési folyamat is volt egyben, amelynek során folyamatosan tanultam az elmúlás derűs elfogadását. Szeretném, ha a vizuális élményen túl ezt is közvetítené a kiállítás, és a látogatók a termeken áthaladva végigjárnák ezt a belső utat is" ? fogalmazott az alkotó Orbán Balázsról és Veress Ferencről.
 
Lengyel Beatrix, a múzeum főosztályvezetője, történész-szakmuzeológusa elmondta, hogy kiállításon látható mintegy 150 fénykép nagy része már megjelent Fekete Zsolt 2010-es könyvében, ugyanakkor azóta az erdélyi fotós új felvételekkel is gyarapította az anyagot. A kiállítást a Magyar Fotográfiai Múzeumtól, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárból, valamint a Román Nemzeti Levéltár Maros megyei fiókjából érkező digitális kópiák és eredeti felvételek is gazdagítják.
 
? A látogatók egyszerre láthatják a táj, az építészet, a viselet 19. századi arcát és azt, amit Fekete Zsolt a 20., 21. század fordulóján fényképezett ? fogalmazott a muzeológus, kiemelve, hogy az anyagnak fontos történeti, fotótörténeti vonatkozásai vannak.