Kiállítás az iPod tok tervező verseny pályaműveiből

Képző

Orvosok, közgazdászok, egy szervíztechnikus és egy táncos is késztetést érzett arra, hogy pályázzon, de a pályaművek több mint fele diákoktól érkezett; a többi készítő grafikus, képzőművész, divat- vagy formatervező. Több, mint ötvenen kész tokokat küldtek, a többiek pedig tervrajzokat. A pályamunkákat kilenc fős zsűri bírálta el, a tokokból kiállítás is látható december 8. és január 16. között az Andrássy út 4. szám alatti Apple Centerben. A közönségdíjat az Apple Centerben szervezett kiállításon a látogatók szavazatai alapján ítélik oda, továbbá az értékes nyeremények mellett a legjobbaknak lehetősége lesz az általuk tervezett tokok Apple hivatalos kiegészítőként való értékesítésére is. "A verseny elsődleges célja volt, hogy lehetőséget teremtsünk tehetséges kreatívok számára és pályamunkáik segítségével felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iPodokhoz milyen sokféle és sokszínű kiegészítő kapható. Fantasztikusan változatos pályamunkák érkeztek, sokan olyan tokokat küldtek, amelyek speciálisan Magyarországra jellemző motívumokat használnak fel. A nyerteseket előbb személyesen értesítjük, majd a december 8-i ünnepélyes kiállítás megnyitón adjuk át a díjakat. A kiállítás december 8-tól január 16-ig lesz látható az Andrássy út 4. szám alatti Apple Centerben, amelyre mindenkit szeretettel várunk, mert lehetőség lesz kiválasztani a közönségdíjas alkotást is" - mondta Emanuele Massimo az Apple magyarországi képviseletének ügyvezetője. "Az iPod letisztult designja egyszerű megoldást kínál, de a sok ötletes pályamű abban erősít meg, hogy mennyire sokféleképpen lehet egy egyszerű dolgot is megragadni. Jó pár naiv és megmosolyogtató próbálkozás is érkezett, de rengeteg az iPod jellegét is átértékelő pályázat. Nem nagyon szeretek beülni zsűrikbe, mert nem szeretem, ha döntésem befolyásolja emberek sorsát, de most leginkább azokat preferálom, amelyek nem csak egy mobiltelefon tokra hasonlítanak, hanem valóban használhatók iPod tokként. Bármely pályázat alapján az látszik egyértelműen, hogy Magyarországon erősen érvényesül a humor; ebben különbözünk a többi országtól" - mondta Geszti Péter.