Kiállítás Nuridsány Zoltán festőművész emlékére Zebegényben

 
(MTI) - Klemmné Németh Zsuzsa, a tárlat kurátora, a Szőnyi múzeum igazgatója elmondta, hogy időszaki kiállításaik több sorozathoz kapcsolódnak, az egyik a Tisztelet a Mesternek című, amelynek keretében Nuridsány Zoltán alkotásait is bemutatják.
   
A kurátor felidézte, hogy Szőnyi István évtizedeken keresztül tanított, először magániskolájában, később a képzőművészeti főiskolán. Több száz tanítványa volt, köztük Nuridsány Zoltán is, akinek alkotóművészetét a zebegényi múzeum még nem mutatta be.
   
A kamaratárlaton a művész valamennyi alkotói korszakát felidézik, és kiállítanak olyan, a család tulajdonában lévő grafikákat is, amelyeket a nagyközönség még nem láthatott - tette hozzá Klemmné Németh Zsuzsa.
   

Nuridsány Zoltánné, a művész özvegye, a hagyaték gondozója elmondta: a zebegényi kamaratárlaton 40-45 képet tekinthet meg a közönség. Szerepelnek alkotások a művész főiskolai éveiből, az Európai Iskola anyagából, az 50-es évekből és a következő évtizedből, amikor már lehetővé vált szürrealisztikusabb hátterű, realista képek készítése is. A művész életének utolsó néhány évében készült képeket is bemutatnak, amelyek valójában visszatérést jelentenek az Európai Iskola stílusához - fogalmazott Nuridsány Mimi.

   
A Szőnyi István Múzeum tárlatán látható képek egy részét gyűjtőktől kapták kölcsön, de érkezik egy alkotás a Magyar Nemzeti Galéria kollekciójából is.
   
Mint Nuridsány Mimi elmondta, férje képei több vidéki múzeumban - így Pécsett, Székesfehérváron, Szombathelyen, Baján - megtalálhatók és sok alkotás került gyűjtőkhöz, számos darab pedig külföldön van. Beszámolt arról, hogy épp egy életműalbum létrehozásán dolgoznak Laczkó Ibolya művészettörténésszel. Sok képet sikerült már magángyűjtőknél megtalálniuk és lefényképezniük, de számos lappangó műve is van Nuridsány Zoltánnak.