Kiállítás nyílt a Mancs-pályázatokból

Képző

Május 13-án nyílt meg a Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsapatért Közalapítványt (Mancs csapatát) támogató gyermekrajzpályázat 100 legsikerültebb munkájának kiállítása a budapesti Francia Intézetben. Az "Amiért a kutyákat szeretem" című pályázatra 1011 iskolából mintegy 50.000 pályázat érkezett.

Az első helyezett rajzot a nyereményeket biztosító, valamint a pályázat bonyolítását is végző támogató, a francia tulajdonú Groupama Biztosító vásárolta meg, és ily módon 250.000 forint adományt nyújtott az alapítványnak. A többi rajzot legalább 10.000 forintos hozzájárulásért bárki megvásárolhatja, amely összeg szintén a Speciális Mentők működését segíti. A Miskolci Speciális mentőcsoport hátterében álló alapítvány a mentéshez szükséges pénzügyi alapok előteremtéséhez az általános iskolás gyerekeket is segítségül hívta egy rajzpályázat kiírásával. A pályázaton bármely iskolatípusból minden 6-14 éves korú tanuló nevezhetett. A pályázatra beküldött mintegy 50.000 pályaműből kiválasztott legjobb 100 rajzot a budapesti Francia Intézetben 2005. május 13-án nyílt kiállításon lehet megtekinteni, mely június 1-ig tart nyitva. A 100 legjobb alkotás a pályázati weboldalon http://www.spider112.hu/rajzpalyazat/ egy on-line kiállítás keretében is bemutatásra kerül, amelyhez közönségszavazás is kapcsolódik. A Francia Intézetben rendezett kiállítást követően május végétől országszerte 42 Groupama-iroda állítja ki a legjobb 20 alkotást a területileg hozzá tartozó iskolák rajzai közül a május 23-a és július 14-e között. A látogatóknak arra is lehetőségük nyílik a kiállítás ideje alatt, hogy adományaikkal szintén támogassák a mentőcsapatot. A támogatók legalább 10.000 Ft-os adomány fejében a kiállításokon kiválaszthatnak maguknak egy nekik tetsző alkotást is, amelyet a kiállítások lezárulása után megkapnak. A pályázat nyerteseit grafológusokból illetve grafikusokból álló szakmai zsűri választotta ki. A győztesek a Groupama Biztosító által felajánlott értékes díjakat nyertek. A legjobb rajzok díjazása: I. díj: 4 személyes utazás Euro Disney-be. Nyerte Maróti Petra Dunaföldvárról. II. díj: Play Station2. Nyerte Setét Klementina Békéscsabáról. III. díj: Sony Discman. Nyerte Bozsovics Rebeka Mohácsról. A létszámarányosan legtöbb pályázatot beküldő iskola díja egy 500.000-Ft értékű utalvány, melyet számítástechnikai eszközök vásárlására lehet beváltani. Mivel több iskolában is született 100%os részvétel, közöttük nyilvános sorsolás dönt a kiállítás megnyitásával egybekötött díjátadó ünnepségen. A legtöbb pályázó által segítő tanárként megjelölt rajztanár/tanító díja egy Sony digitális fényképezőgép volt. A nyertes pedagógus: Szentesi Péter, Kazincbarcikáról. Az internetes közönségszavazás győztesének díja egy 100.000-Ft-os sportszervásárlási utalvány lesz. Lehóczki László, a Spider Mentőcsoport vezetője elmondta: "Megható, hogy 50.000 gyermek érezte fontosnak a segítséget. A rajzok fantasztikusak voltak. Civil szervezetként végezzük legfontosabb küldetésünket, a bajba jutottak mentését. Most éppen azok a civilek, a gyermekek segítettek rajtunk, akikért a szívünk mélyén mi a többi áldozatnál is többet próbálunk meg tenni a világ bármely pontján. Most várjuk a szülők segítségét is, hogy vásároljanak a rajzokból. Feltétlenül szeretném elmondani, hogy köszönet illeti a Groupama Biztosítót a pályázat megszervezésért, valamint mindezek fölött a 250.000 forintos közvetlen támogatásért." François Maresquier, a Groupama Biztosító vezérigazgatója elmondta: "Boldogok vagyunk, hogy egy ilyen sikeres projektet támogathattunk. Amikor elterveztük a pályázatot, nem hittük volna, hogy 50.000 gyermeket tudunk megmozgatni. Köszönjük nekik, amiért megértették, fontos a részvételük egy ilyen nemes ügyben, a katasztrófavédelmi csoport támogatásában. Szeretettel látjuk az érdeklődőket itt, a Francia Intézetben valamint kiállításainkon 42 irodánkban, és kérjük, aki teheti, szintén támogassa Mancsékat."