Kieselbach jubileumi árverés

Képző

Batthyány Gyula hatalmas vászna a budapesti Zsokéklub bálját ábrázolja. A 20-as, 30-as évek társasági életének krémje látható a képen, hiszen a ?Zsokéklub? vagyis a Magyar Lovaregylet rendezvényeire kizárólag az arisztokrácia nyerhetett bebocsáttatást. Több mint hatvan divatos art deco férfi és női figura látható a festményen ? az egykori főnemesség mai leszármazottai akár találgathatják is, kik láthatók felmenőik közül a képen -, amely eddig a Széchenyi, Szapáry, végül a Batthyány család tulajdonában volt. A mű a Kieselbach Galéria jubileumi aukcióján 12 millió forintos kikiáltási árról indul. A XX. század eleje óta nem láthatta magyar közönség a Barbizoni erdőrészlet című Paál László ? alkotást, amely az egykori neves francia Benoist ? gyűjteményből származik, érintetlen állapotban látható. Kikiáltási ára 16 millió forint. A 18 millió forintos kikiáltási árról induló, minden bizonnyal Igalon készült Gyümölcsszedők című kép az Árkádia-festészettől a római iskoláig jutó Patkó Károly művészetének egyik jelentős, múzeumi rangú darabja. Egy muzeális értékű, gyönyörű, nagyméretű Csók István-festmény kerül kalapács alá a Vígszínházban április 28-án. A Tavasz ébredése című, 1900-ban készült képet a művész 1914-ben állította ki, és adta el az Ernst Múzeumban, és bár nem került külföldre, ezután 90 évig mégsem láthatta a közönség. Nemcsak bravúros festésmódja, de témája miatt is nagy érdeklődésre tarthat számot; hiszen a tavaszról, a szerelemről, férfi és nő kapcsolatáról szól. Kikiáltási ára: 10 000 000 Ft. Ez a festmény nemcsak önmagáért érdekes, hanem mert jól illusztrálja az aukció másik fontos tendenciáját: azt, hogy egy-egy alkotótól kisebb kollekciók gyűltek össze. Csók István leghíresebb képeinek változatai kerülnek árverésre: a Thámár ? 3 000 000 Ft , a Műteremsarok ? 2 400 000 Ft a Züzü hímez ? 1 400 000 Ft , de kuriózum az 1914-es Balatonfüredi parkrészlet ? 1 400 000 Ft, és a Csók legszebb folklór témájú képei közé tartozó Kislány gyöngysorral ? 800 000 Ft . Márffy Ödön Pletyka című műve a művész özvegyétől került külföldre, egy európai gyűjteménybe, most viszont újra itthon látható. A kép Márffy főművei közé tartozik, már a háború előtt, az 1920-as, 30-as években, illetve Zolnay László Márffy-monográfiájában is reprodukálták. Kikiáltási ára 8 millió forint. Márffy, a Nyolcak egyik alapító tagja összesen hat művel szerepel az árverésen, amelyek minden fontos alkotói korszakát lefedik. Az 1910 körül festett Csendélet a San Fransisco-i Panama-Pacific International Exposition című kiállításon volt látható 1915-ben, nem véletlenül, hiszen megmutatja, hogy Márffy hogyan illeszkedett bele a nemzetközi trendbe azzal, hogy a fauve-ok színeit, szabadabb ecsetkezelését a cézanne-i térszerkesztéssel egyesítette. Most 4 500 000 Ft a kikiáltási ára. Még korábbi, 1906 körül készült a Szalmakalapos nő, amelyet 1907-ben már kiállítottak, és reprodukáltak is. Kikiáltási ára 3 millió forint. Egy újabb alkotói korszak reprezentánsa a Dinamikus önarckép az 1920-as évekből. Érdekessége, hogy pasztellel vászonra festette a művész, illetve, hogy hátoldalán egy ?10-es évekbeli nyergesi akt fedezhető fel. Kikiáltási ára 1 800 000 Ft. A Nyolcak másik tagja Orbán Dezső, aki matuzsálemi életének második felét Ausztráliában töltötte. Innen került haza az az 1911-es Akt, amely a festő élete végéig műterme falán függött, majd kiállították a retrospektív kiállításon New South Wales-ben. Passuth Krisztina reprodukálta a Nyolcak festészetét bemutató könyvében, és most 2,5 millióról indulhat érte a licit a Vígszínházban. A nagy sikerű Magyar Nemzeti Galéria-beli Mednyánszky kiállítás után a Kieselbach Galéria árverésén egy kamara-kiállításra elegendő Mednyánszky László-alkotás szerepel (összesen nyolc), köztük A város peremén, amely a neves Wolfner-gyűjteményből származik. Kikiáltási ára: 8 millió forint. De Schönberger művekből is sikerült egy kollekciót összegyűjteni. Egy gyűjteményből valók Schönberger Armand alkotásai (Kikötő, Köszörűs ? mindkettő kikiáltási ára: 3 800 000 Ft), melyek szintén kiemelkednek a kínálatból. Az érdeklődők a művész monográfusa, Dr. András Edit esszéit olvashatják róluk a katalógusban. A Virágcsendélet nyitott könyvvel (kikiáltási ára: 450 000 Ft), az Asztaltársaság (kikiáltási ára: 2 400 000 Ft) és a Három hölgy (kikiáltási ára: 800 000 Ft) együtt szépen tükrözik a művész festői kvalitásait. Az egyik legnagyobb magyar festő, Ferenczy Károly egy szép, nagybányai tájat ábrázoló, a múlt század elején jelentős Kepes-gyűjteményből származó festménye is külön figyelmet érdemel, kikiáltási ára 2 200 000 Ft. Rippl-Rónai Józsefnek egy olyan pasztell női portréja kerül árverésre ? Feketeboás hölgy (Linzer Terka arcképe), 1923 (kikiáltási ára: 8,5 millió forint) ?, melynek legfőbb érdekessége, hogy a híres íróportrékkal egyidős: ugyanaz a jellegzetes kék háttér övezi a szép, fiatal női arcot, mint amilyet például Babits Mihály portréján láthatunk. Egy másik pasztell portré Rippl-Rónai Ödönt, a festő testvérét, a lelkes műbarátot ábrázolja. A mű hátoldalán lévő feliratból kiderül, hogy Ödön (akinek a kaposvári gyűjteményéről készült katalógus megjelentetését Kieselbach Tamás is támogatta), ?viszonzásul, (csereképpen) adja? a képet egy másik művésznek, saját gyűjteménye gazdagítására. Kikiáltási ára: 2 500 000 Ft. Gulácsy Lajos életművét is egy kis kollekcióval sikerült reprezentálni. Gulácsy Titokzatos táj című festménye egy sajátos, lírai modernizmus festői példája (kikiáltási ára: 2 800 000 Ft). Ugyanebből a gyűjteményből a művész saját kezűleg írt levele (kikiáltási ár: 45 000 Ft), és egy vegyes technikával készült alkotása (Vitorlás ? 220 000 Ft) kerül árverésre április 28-án. Külön említésre méltó, hogy mennyire megkönnyíti a művészettörténeti kutatómunkát a képek hátoldalának ?izgalmas? világa. Telepy Károly ritka, nagyméretű vásznán a Berchtold grófok láthatók, ami a vászon hátoldalán lévő feliratból derül ki (kikiáltási ára: 2 400 000 Ft). A San Francisco-i kiállítási címke nélkül igen nehéz lett volna a Márffy-csendélet előéletét kikutatni. Igen érdekes a Márffy-önarckép hátoldalán lévő korai akt, Rippl-Rónai Ödön sajátkezű felirata az őt ábrázoló képmás hátán, a Batthyány Gyula-vászon másik oldalán látható portrévázlat, sőt Rippl-Rónai gyönyörű nőalakjának sem tudnánk a nevét a hátoldalon lévő felirat segítsége nélkül. Az árverés helyszíne: Budapest, Vígszínház A galéria címe: 1055 Budapest, Szent István krt. 5.