Az emeleten tovább bonyolódik ez a furcsa, Kelet és Nyugat történeteiből és kultuszaiból, a klasszikus avantgárd képi idézeteiből és a hétköznapi praktikum jeleiből építkező laza rendszer. Picasso és csomagolástechnika, egy széldeszkába metszett ?seb?, aminek csíkja arany lapocskában végződik, japán lakkfestmény és rozsdás vaslemez, zen és pop-art, Malevics és a mulandóság ? utóbbi csak ragasztott felirat egy csempézett medenceszélen. Hogy bonyolódjon a kép, nem is egyetlen alkotó kép-tárában járunk, hiszen Si-La-Gi a művek egy részét művésztársaival közösen készítette: Sziráki Endrével, Kovács Zsuzsa Drölmával, valamint a nemzetközi művészeti (és politikai) életet sokkoló kínai Aj Vejvejjel, akinek hamarosan nyílik kiállítása az Ernst Múzeumban.
A festmények, installációk, szövegek szabadságfoka egészen szokatlan. Amit itt látunk és olvasunk, az nem csupán a képalkotás sémáitól szakad el, nem is csak a művész-mű viszony mai értelmezési keretét tágítja ki, hanem a külső és belső folyamatok közötti határt is minduntalan felszakítja. Ha az egyik műhöz a megértés logikáját választjuk, a következő mindjárt más utat kíván. Arra kényszerít, hogy lépésről lépésre elölről kezdjük az értelmezést. A képből először ?image? lesz, majd imázs, aztán képvers-szerűen még tovább viszi a fogalompár lehetséges patent-értelmezéseit, annyira, hogy a végén egyszerűen lepattanunk róla: maga a kép, szövegekkel ellátva, mindent elmond saját magáról, amit egy felületes műértelmező előkaphatna a fejében élő közhelytárból. Ott állunk előtte üresen, készlet nélkül, arra várva, hogy belülről újabb, immár tiszta gondolatokat és érzelmeket bányásszunk elő.
