Kis pécsi kiállítás-guide

Képző

(Kis áttekintés)
Gyakorlott Pécs járót kapásból a Széchenyi tér felé viszik a lábai, és ha már ott van, és jól megebédelt a kihagyhatatlan Áfiumban, akkor be is kukkant a Művészetek Házába. S ha már betért, most sem fog csalódni, a falakat ugyanis a világhírű fotóművész, Jindrich Streit fotográfiái díszítik. Külön érdekessége ezeknek a fekete-fehér fotóknak a magyar vonatkozása.
A művész 1996 és 1999 között a magyar falvakat járta, Bugactól Kiskunmajsán át Alpárig, hogy ott készítse el különös optikájú, esetenként megrázó képeit.
Ahogy a tárlathoz írt katalógusban Antonin Dufek jellemzi őt: számára a #8220;a falu egy egész világ."
Van itt minden. Bepólyált, torzult arcú csecsemőtől egészen a disznóvágásig. Aszalttá öregült arcú nők, megkeseredett férfiak, láncát tépő korcs kutyák. Egyszerre érződik a megragadott pillanatokban a részvét és a kívülállás, a megváltoztathatatlanság és a remény.

Ha vidámabb képekre vágyunk, akkor viszont menjünk pár utcával lejjebb, a Jókai térről nyíló Mátyás király utcába, ahol a Café Zacc nevű kávézó-galéria található, benne Kolláth Edit kiállításával. Selymes álmok - mondja a cím, és valóban. A kis méretű táblaképek álomszerűek, lebegősek, telis-teli vannak halvány pasztellel, levegővel. Mintha egy mesekönyv illusztrációi lennének, amit a címek is alátámasztanak: Tündérország, Égig érő fa, Egek vándora, Lombfakadás, stb Épp kávézáshoz valók ezek a festmények, megnyugtatók, kedvesek, már-már olyanok, mintha dekorelemek lennének, olyannyira passzolnak a térbe. Aki ennél #8220;komolyabbra" kíváncsi, az viszont menjen vissza a Széchenyi térre, nézze meg a katolikus templommá(!) alakított Dzsámit, aztán látogasson el a...

(Pécsi Galéria) két kiállítására, ahol Szűcs Attila és Paál Zsuzsanna munkái várják. Az alkotókban az a közös, hogy mindketten budapestiek és különös, szürreális világot hoznak létre, ám egyikük olajjal, vásznon, másikuk installációban, szobrokkal. A galéria tágas, kupolás nagytermében valóban méltó otthonra leltek Szűcs Attila nagy méretű olajképei.
A fiatal, 1967-ben született művészt már nem kell bemutatni a kortárs festészet kedvelőinek, hiszen több egyéni és csoportos, hazai és külföldi tárlaton láthatták munkáit. Ide Pécsre a legújabb, 2001-es és 2002-es műveivel érkezett.
#8220;Nagyméretű olajképein egyszerre kétféle festői felfogás jelentkezik. Egy merőben informel képsíkra helyez (vagy e mögül enged előtűnni) egy formát, mely figuratív, s egy könnyedén azonosítható dolgot ábrázol (egy 1991-től festett kép esetében például egy lábat).
Bár e motívum megfestése vázlatosnak tűnik, az ábrázolás fény- és térillúzió tekintetében egységes. Az eredmény megdöbbentő." - írta róla 1994-ben Szoboszlai János, és ez a tétele a mostani munkákra is igaz, csak éppen a művek figuralitása nőtt meg.

Ám amíg eddigi munkáit a külső terek és az emberi alakok uralták, a mostaniakból eltűnik az ember és táj, helyüket a tárgyak és terek veszik át.

Legjobb példa erre a Tengerre néző szoba, vagy éppen Szűcs pasztellszínű festményeitől elütő Karácsonyfa szarvastrófeával. Legérdekesebb változás azonban a fénykezelésben figyelhető meg. Míg a régi műveken valahogyan minden áttört volt és halovány, most hatalmas szerepet kap az élesség. Szinte már bántóan, mint hirtelen kigyulladt neonok vágnak szemünkbe a fények. Legtöbbször az ablakon keresztül törnek a szobába, hogy ott az árnyakkal kiegészülve tündököljenek, és takarjanak.
Másik nagy váltás az, hogy először fedeztem fel humort Szűcs képein, egyiknél - Ágy Joint Strike Fighter-rel" - már a címben is megnyilvánul, de van olyan is, mint például az Ágyak mintás huzattal című, amely csupán a képpel együtt eredményez valamiféle fanyar iróniájú összhatást.

A pincébe lemenve viszont egészen más világba érünk. Már fent, a lépcső előtt érdekes felirat fogad: a kirakott dézsából merjünk vizet a szintén kirakott edénybe, és vigyük le magunkkal a Szárnyas Lények Tavába. Ahogy lefelé haladunk, úgy fogyatkoznak egyre a fények, végül pedig leérünk a tárlat nevében megjelölt Alsóvárosba. Az elülső részben furcsa kis lények fogadnak, vékonyak, szárnyuk suta és orruk hatalmas. Bronzból készült fejük mereven a föld felé néz. Első ránézésre egyformának tűnnek, ám közelebbről mindegyik más és más. Az egyik magas, a másik terhes, a harmadiknak gyereke van, a negyediknek elölről megvilágították szűrt fénnyel őket, a falon kétszeres árnyékot vetnek, ám a látogató árnyképe még így is fenyegetően hajlik föléjük.
Éppen akkora a falon megjelenő képünk és az ő árnyaik között a méretkülönbség, mint a belső térben lévő alakok és az ő eredetijük között. Ezek a lények viszont már mozgatják szárnyaikat, kattognak, és vigyázzák a halványan megvilágított tavat, amibe a vizet öntjük.
Az installáció jelképisége könnyedén megfejthető, de persze nem csak egy variáció létezik. Paál Zsuzsanna feltételezett szándéka szerint mire a tárlat véget ér, a tó teljesen megtelik.