Jó lenne a napjainkat olyan tárgyak között élni, mint amilyenek Bán Mariann keze alól kerülnek ki. Humorral megfogalmazott miniatűr formák, hasznavehetetlenségükben fontossá lett darabok lepik el a galéria terét: kockacukortartó doboz egyetlen kockára méretezve, törpe bölömbika madáretetője, egy egész bábszínháznyi porcelánbaba vastag szemöldökkel, tányérarccal. Várnak valamit, ez egyértelmű; sőt a jámbor tekintetükön szinte látni is, hogy mit.
Amíg ezek a kiégetett tárgyak valami alibi funkció köré szerveződve a maguk kis életét élik a műhelyben, a konyhában vagy a nappali polcán, addig kedves sutaságukkal csak kísérői a nagyobb dimenziókban zajló történéseknek. De most Máté Gábor főszereplőkké emelte őket. Megkonstruált terekbe állítva lefotózta a kis lényeket, homokba, fűbe, farönkökre tette őket, jeleneteket komponált köréjük, mesterséges színekkel világította meg a szcénát. A figurák pedig, akik a kiállításon ott lógnak, állnak, kapaszkodnak viccesen szomorkás egyenarcukkal, a mögéjük helyezett fotókon, a sárga, kék, zöld neonszínekben valami félelmetes erőre kapnak. Rettegő arcok, létbe hajított játékszerek lesznek a természetellenes fényben, elveszítik a személyiségüket, lehámlik róluk az a mindent megértő kedvesség, ami a doboztestekbe ékelődött, kilógó lábakból, ölelő macskamozdulatokból áradt. A felnagyított mozdulatok félelemmel telítődnek, a népművészet eszköztárából vett képi idézetek egy szétrobbant világ részecskéivé lesznek.
Ebben a metamorfózisban a legnagyobb szenvedés a kézműves gondosságnak jut. Minél aprólékosabban kidolgozott a tárgy, annál ijesztőbb lénnyé válik a fotókon. Itt derül ki, hogy egy kézbe vehető tárgy, egy megfogható, változatos felületű kis kerámia, edényke vagy baba csak az érintéssel együtt tölti be szerepét. Díszletbe helyezve, a testközeli térből egy absztraktabb, eltávolodott síkba transzponálva a bíbelődéssel beléjük költözött emberi tulajdonságok is fölerősödnek, nem csupán a formáló szándék bölcsessége, hanem a tudat mélyebb rétegeiben hordozott feszültségek, félelmek is. A fenyegető környezetre ezek a szerethető, szívet nyitogató kis tárgyak elzárkózással reagálnak. A kiállítás ezen a ponton pszichológiai kísérletté alakul, a befogadás lélektanát kutató folyamattá.
