1989-ben alapították a Budapest-Szentlőrinci Téglagyárat, mely egyben a finomkerámia-ipar bölcsője lett. 1920-ban kezdték meg, Koncz Imre keramikus vezetésével, az edénygyártási kísérleteket. Kezdetleges, fazekas módszerekkel formázták, és téglagyártó kemencékben égették ki az árut, de ennek ellenére a kísérletek bíztatók voltak. 1922-ben, abban az évben, amikor Kispest rendezett tanácsú városi rangra emelkedett, sor kerülhetett egy önálló, nagy finomkerámiai üzem alapítására a városban. Ez az üzem lett a kispesti Kőedény- Porcelán- és Kályhagyár Rt., mely "GRANIT" márkajelzéssel ellátott termékeket bocsátott a piacra. Az addigi gyakorlattal szemben, mely a kissorozatú, különleges díszítésű tárgyak előállítására törekedett, a kispesti gyár jó minőségű, nagysorozatú tömegáru gyártására rendezkedett be. A termelés 1923. október 1-jével indult el, az üzem főmérnöke a csehországi Basch Lipót volt. Az első időkben legfőképpen háztartási edényárut gyártottak. Fontos volt, hogy termékeik olcsók, azonban jó minőségűek legyenek. Nem készleteket gyártottak, így az esetlegesen eltört darabok könnyen pótolhatók voltak. Termékeiket nem csak a szegényebb társadalmi osztályok vásárolták, hanem a polgári családok is. Nagyban hozzájárult a Gránit termékek sikeréhez, az egyre divatosabbá váló szokás: a vendégek körében angol mintára eltöltött délutáni teázás. A gyár már az első időkben létrehozott egy kis üzemrészleget díszműáru gyártására is. A kispesti gyár második főmérnöke Sulzer Vilmos nyugat-európai tanulmányútjának köszönhetően meglepően szép, finomvonalú, art deco stílusú gyertyatartókat, tálakat, vázákat stb. állítottak elő. A vállalat mintatermet rendezett be Bécsben és Budapesten. Állandó résztvevői voltak Nemzetközi Árumintavásároknak. A gyárat folyamatosan fejlesztették, így került profiljába az ún. szaniteráru gyártás. 1926-ban kezdték meg a kísérleteket, 1927-ben készült el az első WC csésze, 1928-ban az első mosdó. 1929-ben már 159 tonna egészségügyi áru előállítása szerepel a jelentésekben. A gyár ettől az időszaktól kezdődően kétprofilú lett, edény és szaniter termékeket állított elő. 1938-tól a kispesti üzem neve megváltozott. Egyrészt fölvette a márkajelzésként alkalmazott "Gránit" szót, másrészt elmaradt nevéből a "Kályhagyár" elnevezés (minthogy kályhacsempét soha nem gyártottak). A társaság neve tehát Gránit Porcelán- és Kőedénygyár Rt. lett. A háború évei alatt a gyár folyamatosan üzemelt, ami leginkább annak köszönhető, hogy a szaniteráru termelés miatt sikerült hadiüzemmé nyilvánítani a gyárat. A Gránit gyárat 1948-ban államosították. A termelést és a kereskedelmet az egész országban átszervezték, így a szaniteráru termelés kiesett a Gránit gyár terméklistájából, helyette beépítették a csiszolókorong gyártást. A gyár ennek megfelelően új elnevezést kapott: Gránit Csiszolókorong- és Kőedénygyár lett. Az 1940-es, 1950-es, években a fajansztermékek iránt megnőtt a kereslet. Az 1960-as évekre a termékszerkezet átalakult, a tányérgyártás mellett több színes mázas és dekorált árut kezdtek gyártani magasabb minősében. A gyárban tevékenykedő fiatalabb iparművész generáció új színeket, formákat és díszítési motívumokat alkalmazott, a gyár iparművészeinek alkotásai részt vettek az Országos Iparművészeti Kiállításokon, ahol díjakat nyertek. A Gránit az 1980-as években önálló gyáregységekre bomlott szét, majd Kft-vé alakult. az 1990-es években a gyárnak új tulajdonosai lettek, akik igyekeztek fenntartani a termelést, ám a gépsorokról az utolsó étkészlet 1998-99-ben legördült. A termelés megszűnt. A kiállítás helyszíne: Budapesti Történeti Múzeum, Vármúzeum metszettár, Budavári Palota E épület, Budapest, 1014 Szent György tér 2. A kiállítás megtekinthető: 2005. november 25. - 2006. február 26.
