Kivonulnak a 48-as huszárok Budapestről

 
A "Közös tavaszunk" elnevezésű március 15-i központi ünnepségsorozat egyik kiemelkedő programeleme volt a március 9. és 19. között, Budapest közterein megrendezett huszárszobor-kiállítás. Az 1848-49-es szabadságharcban részt vevő tizennyolc huszárezred előtt tisztelegve tizennyolc életnagyságú, korhű egyenruhákat bemutató huszárszobor volt látható a főváros forgalmas csomópontjain. Az érdeklődők a kilenc helyszínt végigjárva megismerhették valamennyi 1848-ban harcoló huszárezred díszes egyenruháját, a szobrok talapzatán pedig az adott huszárezred történetéről, a szabadságharcban betöltött szerepéről olvashattak magyar és angol nyelven.
 
A huszárszobor-kiállítás - amelyet a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakértőivel, valamint kortárs képzőművészekkel együttműködve valósított meg a Miniszterelnöki Hivatal - nemcsak azt a célt szolgálja, hogy közel hozza a nemzeti hagyományokat az utca emberéhez, hanem egyúttal átfogó képet is nyújt az 1848-as huszárok történetéről.
 
 
A huszárszobrok - amelyekkel naponta több százezer járókelő találkozhatott Budapest közlekedési csomópontjain - a kiállítás lezárultával a Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában maradnak, további sorsukról a hivatal a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség történész és huszár szakértőinek bevonásával fog dönteni. Számos magyarországi és határon túli 1848-as emlékhely és múzeum jelezte, hogy szívesen fogadna örökbe szobrokat. A befogadó intézmények kiválasztásáig - a jelentkezők magas száma miatt - a huszárok ideiglenesen egy raktárban pihennek majd.
 
Aki még a jelenlegi helyükön szeretné megnézni a szobrokat, március 19-én éjfélig megteheti az alábbi helyszíneken: Batthyány tér, Blaha Lujza tér, Deák Ferenc tér, Ferenciek tere, a Lánchíd pesti hídfője, Moszkva tér, Móricz Zsigmond körtér, a Nemzeti Múzeum kertje és a Nyugati tér.