Kő Pál állandó kiállítása nyílt meg Hevesen

Képző

(MTI) - Kő Pál Munkácsy és Kossuth-díjas szobrászművész alkotásait bemutató állandó kiállítás nyílt vasárnap a művész szülőhelyén, Hevesen. A tárlaton, amely a régi községházán, a város központjában került kialakításra, az alkotó 57 kompozíciója, illetve 14 festmény és fotó látható.

"Az a hely, amelyet ő elfoglal a mai magyar művészetben, kultúrában, egészen különleges pozíció. (...) Embersége és magyarsága, múltban gyökerező modernsége nagy értékünk" - fogalmazott Finta József Kossuth-díjas építész, amikor megnyitotta a kiállítást. Mint mondta: Kő Pál olyan mester, aki számára egyéniségének egyedisége eszköz ahhoz, hogy tanítványait orvul elbűvölje és ezt kihasználva csepegtesse beléjük azt a tudást, amelyre jövőjükben szükségük lesz. Egyben eddigi életműve feltétlen emberszeretetet, utánozhatatlan derűt sugároz, amely egyszerre fakaszt mosolyt és könnyeket. Mindannyiunk számára öröm, hogy művei állandó helyre kerülhettek, arra a helyre, amelyhez szívből és személyesen kötődik - mondta a Kossuth-díjas építész.

Kő Pál 1941-ben született Heves mellett. Először, édesanyja után Pataki Lajosnak anyakönyvezték, ám az iskolába már Maczky Levente néven iratkozott be. Édesapját ugyanis Maczky Bélának hívták. Az 1956-ban kifejtett tevékenysége miatt édesapja börtönbe került, fia pedig 1961-ben a Kő Pál nevet vette fel. A képzőművészeti főiskolát 1968-ban végezte el, munkásságát 1975-ben Munkácsy-díjjal ismerték el.

Kő Pál 1995 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja, egyben a Képzőművészeti Egyetemen a szobrásznövendékek mestere. A művész 2001-ben vehette át a Kossuth-díjat. 2002-től újra Hevesen, szülőhelyén él.