(MTI) A vállalat igazgatótanácsa azt is közölte, hogy sikerült 950 millió dollár kölcsönt szerezni a Citigrouptól másfél évre. A hitel segíteni fog az üzletmenetben a cég átszervezése közben.
    

A Kodak külföldi leányvállalatait nem érinti a csődvédelem. A Kodak megbeszéléseket kezdett a hitelező bankokkal új hitelkeretről, amelyet a csődbejelentés után venne igénybe ? írta a Financial Times, a cég ügyeinek ismerőire hivatkozva.
    
A Kodak végvonaglásáról elterjedt hírekre még e hónap elején is azzal reagáltak a cégnél, hogy "piaci pletykákat és spekulációkat nem kommentálnak", de ez jelentős változás volt ahhoz képest, hogy szeptemberben még határozottan visszautasították a híreszteléseket, mondván, hogy a cég "kitart kötelezettségei teljesítése mellett, és nincs szándékában csődvédelemért folyamodni".
    
A Kodak az utóbbi időben több mint ezer szabadalom eladásából igyekezett pénzhez jutni, az adásvételi tárgyalások azonban egyelőre nem sikeresek. 
    
Közben a Kodak számos pert is indított ? egyebek között az Apple, a HTC Corp., a Samsung és a Fuji Film ellen ?, kártérítéseket követelve szabadalmai megsértésére hivatkozva. A Samsung az utóbbi hónapokban már fizetett a Kodaknak 550 millió dollárt peren kívüli megállapodásban, de a Kodak azóta új jogsértést vélt találni.
    
A George Eastman ? a tekercselt filmszalag feltalálója ? által 1892-ben alapított Eastman Kodak Company az elmúlt évszázad nagy részében uralkodott a világ fotófilm piacán, a csúcsponton, 1976-ban övé volt az amerikai piac 90 százaléka. A bajok az 1990-es évek vége óta sokasodnak, mióta a digitális fényképezés kiszorítja a filmet. A Kodaknak utoljára 2007-ben volt profitja.