KOGART SZALON 2005

Képző

A meghívott festők, szobrászok és grafikusok között nem csak az ország legjelentősebb mesterei, hanem olyan tehetséges fiatal művészek is megtalálhatók, akik minden bizonnyal az elkövetkezendő évtizedek kortárs magyar képzőművészetének meghatározó szereplői lesznek. Általában minden művész két, a közelmúltban készített alkotást adott be: a legváltozatosabb méretű és árfekvésű festményeket, szobrokat, grafikákat, fotókat és computer printeket. A négyfős szakmai kuratórium válogatásának egyetlen szempontja volt: a minőség. A művészek maguk döntötték el, mely műveiket bocsátják rendelkezésre, az árakat a KOGART szakmai tanácsadóival közösen állapították meg. A KOGART idén is mindössze annyit javasolt, hogy reális vásárlási lehetőségeket nyújtó alkotásokat és árakat ajánljanak a SZALON-ra. A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány Alapító Okiratában foglaltaknak értelmében azzal a céllal hozta létre a SZALON-t, hogy bemutatkozási és kereskedelmi lehetőséget teremtsen a kortárs képzőművészeknek, felpezsdítse a piacot, és kielégítse az egyre növekvő közönségigényt. Az európai színvonalú környezet és feltételrendszer gyarapíthatja a kortárs képzőművészet iránt érdeklődők, a vásárlók és a potenciális gyűjtők táborát. A karácsonyi szezonban a képzőművészek alkotásai eljuthatnak a legszélesebb közönséghez és bekerülhetnek a piaci vérkeringésbe. A KOGART kiemelten közhasznú alapítvány, a SZALON nem profitorientált vállalkozás, sikere tehát az egész magyar képzőművészeti élet sikere is. A rendezvény helyszíne: KOGART Ház, 1062 Budapest, Andrássy út 112. A vásár nyitva tartása: 2004. december 2. - 31. vasárnap - hétfő - kedd: 10.00-20.00, szerda - csütörtök - péntek - szombat: 10.00-17.00 Belépőjegy ára: 600 Ft Kép: Wahorn András: Kellemes