Koncz Eta és a természet

Képző

"A lélek békéje csak csendességben születhet - így kezdődik Koncz Eta vallomása festészetéről. - Képeimen használni merem a saját bensőmből fakadó, tiszta élmények kivetítését, nem törődve korunk őrülten rohanó világával, mely önző módon pusztítja maga körül a szépet, a természetet. Nekünk embereknek kell megteremteni a Teremtő által adott csodákat amelyben élünk, a amelyben még sokáig szeretnénk élni. Nem szépítem, nem kozmetikázom csak kiemelem egy-egy női arc finomságát, vagy felhívom a figyelmet egy szál virág poézisére. Megörökítem a táj téli hangulatát, az utcákat, házakat, melyek között élünk, amelyeket észre sem veszünk. Bár a világ egyfolytában változik, de a természet szépsége örök, szinte kínálja magát a megmutatásra, mint a manöken. A zsenge tavaszi rügyek, vagy a virágzó fa láttán rádöbbenek a titokra, hogy létezik boldogság. Csak észre kell venni. A lombok közt átsüvítő szél sugallhat magányt, ám e színek összhangja megnyugvást kelt bennem. Hiszem, hogy az igazi alkotó mindenkor azt fejezi ki, amit lát, amivel, s amit gondol. Festményeimmel igyekszem mindenkihez szólni. A környező világ látványán kívül szeretném megtalálni a színekben zengő dallamot, s ebből az élményből alkotni képeimet, amelyek így üzenetértékűvé válnak a néző számára. A kitartó munka és a haladás híve vagyok. Szívesen dolgozom olajjal, festék akrillal, készítek grafikát. Néha kirándulok a modern stílus felé, de az igazi arcom a realista festészet. A lélek békéje csak csendességben születhet. Igyekszem festményeimen keresztül elhozni a csendet, s ilyenformán átnyújtani az embereknek. Szeretném, ha festményeim láttán egyre többen vágyódnának vissza a mindenható természetbe."
Koncz Eta tagja az Alkotó Képzőművészek Országos Egyesületének, a Művészetbarátok Egyesületének, a Független Magyar Szalonnak, és a Krúdy Gyula Irodalmi körnek, valamint az Országos Képző és Iparművészeti Társaságnak. 2004-ben Krúdy Gyula Emlékérem kitüntetést kapott. Képei rendszeresen szerepelnek kiállításokon, megtalálhatók magánygyűjteményekben, galériákban. Rendszeres gyűjtői vannak Magyarországon kívül a világ különböző országaiban, így Németországban, Ausztriában, Svájcban és Japánban.

A kiállítás helye: Pagoda Galéria, Budapest, Egressy út 17-21.
A kiállítás megtekinthető 2007. február 1.- március 19-ig
Nyitva tartás: hétköznapokon 8-18-ig,hétvégén 9-14-ig.