A szomorú hangulatú kiállítás bemutatja, hogy ahány ember, annyiféle megítéléssel közelíti meg 1956 napjait. Az emlékek mindenkiben benne élnek és a művészek e mély kútból hívják elő áttételes , többrétegű emlékképeiket, amelyek rajtuk, általuk transzformálódtak az évek múlásával. Polgár Csaba fekete textilképén folt hátán folt, amely emlékeink foltja, hol mélyebb, hol felszínesebb, de nem mossa el az idő, csak befoltozza a felejtés homályával a múlt sebeit. M. Novák András Magyarországi Hangulatjelentés című kollázsa a tárgyak jelentésének változásával mutatja e belső folyamat alakulását. Képén a feszítővasból / 1956 /-rétegenként alakul ki a gyermekek ünnepi trombitája, varázsbotja, jelképezve a folyamatos változást a tárgyak változásán és funkcionális átalakulásán keresztül. Kőmíves István alkotása kevésbé elvont. Utcaköveket festett, amelyeken a töltények rendetlen rendben hulltak alá a kőkockákra. Almer Zsuzsa Töredezett emlék-e fehér négyzetekbe zárt kollázs, ahol a gipsz alapban eltört tányérok darabjai mutatják azt széttört világot, amelyet számára 56 jelent. Marosits István szobrászművész Mózes-e, Gergely Nóra Égi testek című vakító fémből készült domborműve, Varsányi Árpád festőművész Diptichon-ja és Csóti Gábor szobrászművész térkompozíciója, olyan magas mércét képviselt a kiállító művészek között, hogy erre a kiállításra évek múltán is emlékezni fogunk. Vajda Ildikó Kép: Kőmíves István alkotása
