Könyörgés a világért

Az augusztus 31-ig látogatható kiállítás stílusos helyszínen, a Lapidáriumban került megrendezésre, az 1200-as évekből való eredeti oszlopfők között.
Mintha csak erre a helyszínre válogatta volna képeit a most 73 éves művésznő: a fára festett táblaképek, a szárnyasoltárok mintha mind a gótikus korból valók volnának.
Viszont vannak egészen más technikájú képek, az új korszakból való termés: ezeken sötét alapon az arany és az ezüst színek dominálnak. Ilyen a Karácsonyéj című festmény, amelyen szinte világít a betlehemi csillag, a gyermek glóriája és az angyal szárnya. Ugyancsak ilyen technikával készültek a Húsvéti angyal vagy a Nagycsütörtök című képek vakító angyalszárnyai, amelyek vonzzák a tekintetet. Az egyiken ezüst háttérben arannyal festett alak, a másikon arany háttér előtt ezüst angyal - különleges és váratlan színkombinációjú festmények.

Mint a címekből is kitűnik, egyértelműen a katolikus vallás és szertartás témaköréből válogatta kiállítása anyagát Udvardi Erzsébet. Különböző szentjei (Szent Pál, Szent Márton, Szent Anna) mellett ott vannak a bibliai csodatételek, mint Jairus lányának feltámasztása vagy az Angyali üdvözlet ismert jelenete.
Ez alól talán csak a Weöres Sándor versére komponált VII. Szimfónia képsora a kivétel, bár a költő verse szorosan kapcsolódik a művésznő hitéhez és életfelfogásához. Ezen a hétdarabos kompozíción más technikát figyelhetünk meg: a fém-applikációt. Itt sem lett azonban hűtlen az arany és ezüst színekhez, például a gyerták ezüstből vannak, míg a lángjuk arany. Ugyancsak a vallásos témakörhöz kapcsolódik a Könyörgés a világért címet viselő festmény, amely Cirill és Metod millenniuma alkalmából készült, és amelyen II. János Pál pápa a czestohowai madonna oltalmába ajánlja Európát.
A Munkácsy-díjas festőnő legújabb képeit az egyszerűség jellemzi, a már-már ikonszerű hatás, ahogy az arcokat mindössze néhány vonással jelzi, míg az arany és ezüst csodálatos pompájában dominál. Megnyugtat ez a művészet és egyszersmind felemel. Úgy érezzük az angyal kiterjesztett és vakító szárnyát nézve, mintha mindjárt elrepülne, ki a tihanyi kőtárból, fel az apátság boltívei alá, és még tovább a szárnyaló, kék égbe.