Kortárs képzőművészeti alkotások a felsőoktatási Intézményekben

Képző

A tájékoztatón elhangzott, hogy a tárca fő célkitűzése egyrészt az, hogy a beruházásokkal párhuzamosan kortárs képzőművészeti alkotások vásárlásával díszítsék az épületek beltéri és közös funkciót ellátó termeit, másrészt elősegítsék a verseny lehetőségét azon mai alkotóművészek számára, akik vállalják, hogy pályázati úton csatlakoznak a projekthez, amely azzal is jár, hogy ezzel munkalehetőséghez juttatják a képzőművészeket. Az Oktatási Minisztérium kezdeményezésére az intézmények és a beruházok a megkötött szerződésben vállalták, hogy a magántőke segítségével elindított fejlesztések összértékének 1%-a, vagyis közel 1.75 Mrd Ft-ot, az új kortárs képzőművészeti alkotások vásárlására különítik el és építik be az új vagy felújított épületekbe. Eddig mintegy 400 millió forint áll rendelkezésre az így felépülő felsőoktatási intézmények közös funkciót ellátó tereinek díszítésére. A zsűri feladata felelősségteljes és nehéz. Tagjai: - Fabényi Júlia - Műcsarnok főigazgató és Szombathely Képtár igazgató - Fitz Péter - Fővárosi Képtár igazgató, Kortárs Képzőművészeti Lexikon főszerkesztője, Ferenczy-díjas művészettörténész és az idei Velencei Bienallé magyar pavilon kiállításának kurátora. - N. Mészáros Júlia - Győr Városi Művészeti Múzeum igazgató, Nemzetközi Grafikai Biennalé, Nemzetközi Művésztelep alapítója, szervezője. - Néray Katalin - Ludwig Múzeum igazgatója, Széchenyi-díjas művészettörténész - Vargha Mihály - Építész, építészkritikus. Építészfórum főszerkesztője. - Várkonyi György - Janus Pannonius Múzeum munkatársa, a PTE adjunktusa, az NKA Képzőművészeti Szakkollégiumának elnöke. A rangos zsűri feladata lesz, a beérkező pályázatok teljes körű elbírálása és a döntés felelőssége. A pályázatok lehetnek meghívásosak / zárt körű / és nyílt, azaz, általános, ám ez esetleg regisztrációs díjat is tartalmazhat. A bizottság nagy hangsúlyt helyez a határidők pontos betartására. Terveznek csoportos pályázatot is, és ami jelentős, hogy nincs korhatár, a teljesítmény a fontos, és az hogy a kiírt pályázatra csak új műalkotással lehet majd nevezni, régivel nem. Idén már eddig több lehetőség is volt - BME Kollégium, Dunaújváros, Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar -, de a jövőben a nyilvánosság fokozása is cél. A pályázati kiírások megjelennek a napilapokban, szaklapokban, és az internet szakmai web-újságjaiban, így újságunk: az ArtNet Képzőművészeti Portál és Folyóirat (www.artnet.hu) oldalain is olvashatják a kiírásokat. A 2004 és 2008 közötti időszakban mintegy 175 milliárd forintos - éves átlagban 44 Mrd Ft- beruházási összeggel számolhatunk, könyvtárak, előadótermek, diákszállók építése és felújítása terén - mondta a sajtótájékoztatón Magyar Bálint Oktatási Miniszter. Vajda Ildikó/ArtNet Kép: A zsűri tagjai A fotót Belovai Gergő fotóriporter készítette.