A Kortárs Képzőművészeti Kurátorok Egyesülete és a tranzit .hu felhívása

Képző

A szervezők várják az olyan, a kormányzás témájával kapcsolatosan művészetre, társadalomra vagy gazdaságra vonatkozó kérdéseket, kommentárokat, amelyeket a kerekasztal-beszélgetés során Ruth Noack-nak fel lehet majd tenni. Roger M. Buergel és Ruth Noack legutóbbi, Kormányzás című kiállítás-sorozatának címe Michel Foucault egy szövegére utal. A Foucault - szöveg segítségével a kiállítás sorozat azt a kérdést kutatja, hogy miként irányítsuk önmagunkat, illetve miként irányítsanak bennünket mások. Buergel és Noack témaválasztásának aktualitását a neo-liberális gazdaságpolitika térhódítása, a tudás és a kultúra piacosításának jelenségei adják. Foucault a kormányzásról való gondolkodás során nem egyszerűen azt vizsgálja, miképpen lehet irányítani. A hatalom és szubjektum összetett viszonyának elemzésével azt mutatja meg, hogy a kormányzás célja nem önmagában áll, hanem azokban, akiket kormányoz. Miképp lehet részt venni a folyamatok irányításában? Milyen formái lehetnek az ellenállásnak? Hogyan lehet kreatív válaszokat adni a válsághelyzetre? A 2007-es /documentá/n e kérdéskör továbbgondolása várható. A magyarországi beszélgetéssel kapcsolatos kérdéseket a kormanyzas@yahoo.com e-mail címre várják február 24-ig. A kérdéseket magyar vagy angol nyelven, akár anonim módon is fel lehet tenni. Ruth Noack előadásának tervezett időpontja: 2006. március 1. 18 óra A kerekasztal-beszélgetés tervezett időpontja: 2006. március 1. 19:30 - 21:00 Tervezett helyszín: Centrális Galéria