A kortárs magyar művészeti színtér legbefolyásosabb személyiségei

Képző

 

A képzőművészet és a műkereskedelem nemzetközi világában minden évben nagy várakozás előzi meg az ArtReview című tekintélyes művészeti folyóirat Power 100-as listájának megjelenését, amely az adott évi teljesítménye alapján rangsorolja a kortárs művészeti színtér legbefolyásosabb személyiségeit. Az ArtReview gyakorlatát követve idén először Magyarországon is készült hasonló rangsor, melyet a Műértő szerkesztőségének felkérésére huszonöt neves szakember állított össze.
    

A kortárs magyar művészeti színtér legbefolyásosabb személyiségeit felvonultató ötvenes listán, a Magyar Power 50-en tizenöt múzeumi vezető, kurátor és művészettörténész, tizennégy művész, tizenegy galériás és műkereskedő, hat műgyűjtő, valamint egy-egy kritikus, kultúrpolitikus, újságíró és kommunikációs szakember szerepel.
    
A zsűri döntése alapján a magyarországi művészeti színtér legfontosabb szereplője 2011-ben Bencsik Barnabás, a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum főigazgatója, a második helyezett Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójáért felelős kormánybiztos, míg a harmadik Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója.
    
Az első tízbe rajtuk kívül Pőcze Attila galerista, a Somlói Zsolt-Spengler Katalin műgyűjtő házaspár, Pados Gábor műgyűjtő, galerista, Petrányi Zsolt, a Magyar Nemzeti Galéria osztályvezetője, a Műcsarnok volt igazgatója, Maurer Dóra képzőművész, Mélyi József művészettörténész, kritikus és Csörgő Attila képzőművész jutott.
    
A listán Kieselbach Tamás műkereskedő, műgyűjtő a 12., Szőcs Géza kulturális államtitkár a 13., Virág Judit galériatulajdonos a 18., Hegyi Dóra művészettörténész a 20., Kovács Gábor műgyűjtő a 23., Páldi Lívia művészettörténész, kritikus a 25., a Kis Varsó képzőművészcsoport a 32., Csák Ferenc, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója a 36., Vass László műgyűjtő a 40., Baglyas Erika képzőművész a 45., Beke László, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének igazgatója a 47., Faur Zsófia műkereskedő pedig a 48. helyet foglalja el.