Kősárkány - Emlékképek Pierre Székely Péter szobrászról

Képző

A halála (2000. áprilisa) előtti évben a Francia Becsületrenddel kitüntetett művészt szülőhazájában méltatlanul kevéssé ismerik. Budapesten két köztéri szobra áll a Nagyvárad téren, illetve a Francia Kulturális Intézet előtt, Pécsett, a Kőkertben 10 alkotása látható. Pierre Székely Péter elsősorban szobrászként vált ismertté, de hatalmas grafikái életműve, és jelentős építészi tevékenysége is. Lakóházakat, templomot, sőt egy teljes üdülőfalut is tervezett. Ez utóbbi kettőt két lakóházzal egyetemben a francia nemzeti építészet kiemelkedő alkotásának tartják, s ezért makettjait a Pompidou Központ őrzi. E kivételes tehetségű és egyéniségű művészt ismerhetik meg az érdeklődők 2005. február 17-én, csütörtökön, 19 órakor a Kősárkány c. filmből, amely az életút felelevenítésén túl mindvégig Pierre Székely Péter monumentális szobrainak, ősszexualitást sugárzó kisplasztikáinak és képrajzainak titkát kutatja. A portréfilm 1999. decemberében bemutatták Párizsban, és a rákövetkező évben különdíjat nyert a Millenniumi Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztiválon, Szolnokon. Az egyórás alkotás forgatókönyvírója, szerkesztő-riportere és producere Bayer Ilona, operatőr-rendezője Kálmán János. A filmet a Francia Intézet színháztermében (1011 Budapest, Fő utca 17.) vetítik. A rendezvényt kísérő retrospektív kiállítás címe: "Kőcirkusz" - Pierre Székely grafikái és szobrai A kiállítás megtekinthető: 2005. február 17. - 25.