Kovács Gábor a REÖK-ben

Képző

"Nem a szerzési vágy motivál, amikor képet veszek - avatta be az érdeklődőket a műgyűjtő -, hanem az, hogy lelkileg és szellemileg feltöltődjek az adott festménytől. Ha úgy érzem, hogy a mű egyfajta idillisztikus világba repít el, megveszem. Az embernek meg kell találnia azt a pillanatot, amikor egyedül lehet egy képpel és rácsodálkozhat a szépségére." Nem vásárol meg minden egyes darabot: ha megérinti a lelkét, licitál rá, de azt vallja, ha a festménynek az a sorsa, hogy hozzá kerüljön, úgyis az övé lesz.
 

kovacsgabor_reok_20080820_1.jpg
Kovács Gábor

Személyes kedvencei közül elsőként id. Markó Károlyt nevezte meg. "A favoritok mindig változnak, ám ez egy örök szerelem - válaszolta Herczeg Tamásnak, a REÖK igazgatójának, a beszélgetés moderátorának kérdésére. - A tájképeiben órákig el tudok merülni. Lenyűgöz Vaszary üdesége és Rippl-Rónay zsenialitása is. Ahogy körbementem a REÖK kiállítótermeiben a közönségtalálkozó előtt, és megnéztem a festményeket, amelyek közül sokat évek óta nem láttam, hiszen folyamatosan különböző városok kiállítóházaiban vendégeskednek, Csók István A tavasz ébredése című képe előtt hosszú percekig álltam, annyira elvarázsolt.

 
Kovács Gábor kulturális missziójának alapja, hogy minél több jelentős magyar képzőművészeti alkotást hozzon haza Magyarországra és ezzel gyarapítsa hazánk kulturális értékeit, nemzeti kincseit. "Csakis magyar képeket vásárolok - mondja. - Büszke vagyok arra, hogy ezek a festmények magyar művészek keze munkáit dicsérik."
 

A kiállítás, amely az 1700-as évektől 1930-ig terjedő időszakot öleli fel, átfogó képet adva a klasszikus magyar festészet legjelentősebb alkotóinak munkásságáról, olyan képviselőkkel, mint Munkácsy, Rippl-Rónai, Gulácsy, Csontváry Kosztka Tivadar vagy éppen Vaszary János, szeptember 19-ig tekinthető meg a REÖK-ben. A tárlat szeptember elsejéig a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásaira szóló jegyekkel ingyen látogatható.