Kovács Tamás duplázott

Képző


khparasportpalyazat_1_kovacs-tamas_segitseg.jpg
Kovács Tamás: Segítség (1. hely)

(MTI) - A pénzintézet a tavalyi pekingi olimpia és paralimpia kapcsán hirdetett pályázatot, a 316 beérkezett kép közül a legjobb 12 február 3. és 20. között lesz kiállítva a Tranzit Art Caféban.

 
A tárlat keddi megnyitóján került sor a díjkiosztóra: az öttagú szakmai zsűri döntése alapján az első helyen a Segítség című kép, a másodikon pedig az Atlétika a sötétben című alkotás végzett, mindkettő Kovács Tamás (MTI) munkáját dicséri. A harmadik helyezett fotót Stiller Ákos fényképezte, ez a Paralimpikonok című fotósorozat része. A győztes jutalma 150 ezer forint, a második helyezet 100 ezer, a harmadik 50 ezer forint díjazásban részesült.
 
 "A beérkezett alkotások túlnyomó többsége rendkívül magas színvonalú, igen sokatmondó és tartalmas volt. A választás végül három olyan pályamunkára esett, mely a bírálók véleménye szerint legjobban tükrözi a parasportolók törekvéseit és elkötelezettségét" - mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.