Közhasznú festészet

Képző

A festmények alanyai hajléktalanok, és az elkészült képekből rendezett árverésen befolyó összegből a Fedél nélkül című újságban megrendezett művészeti pályázatok győzteseit illetve a Kürt utcai nappali melegedő fejlesztését finanszírozzák. A támogatók pedig a támogatás összegének másfélszeresét írhatják le az adózás előtti eredményükből, míg magánszemélyek a befizetett összeg 30 %-át érvényesíttetheti SZJA-jából kedvezményként.

A ?Festészet a hajléktalanokért? egy olyan kezdeményezés, ahol a művész a festményeket nem saját, hanem a hajléktalanok életének jobbítására szánja. A festmények a helyszínen készültek, amellyel egy új figyelemfelkeltő művészeti ág jött létre, a közhasznú festészet. A helyszíni festés demonstráció is egyben, ahol a "modell" önmagán és hajléktalan társai sorsán segít azzal, hogy az "arcát" adja a festészeti akcióhoz.

Egy év alatt összesen 18 kép készült el, a róluk készült reprodukciók október 14-én a Kálvin téri aluljáróban vannak kiállítva. Az akció védnökei Fábry Sándor és Szőke András. A kiállítás november 14-éig tart, és ezalatt a kiállított képek eredetijére licitálni lehet a http://plaza.velvet.hu/ oldalon. A képek mellett, az árverés lezárásakor, azaz november 1-én, feltüntetjük a vásárló nevét, és az összeget, amellyel a kezdeményezést támogatta. A képek árveréséből befolyt összeg a Menhely Alapítvány számlájára kerül (Menhely Alapítvány - Fedél nélkül bankszámlaszáma: 13700016-01950032), és a céges adományozók az alapítvány által kiállított adóigazolással a befizetett összeg másfélszeresét írhatják le az adózás előtti eredményből, míg magánszemélyek a befizetett összeg 30 %-át érvényesíttetheti SZJA-jából kedvezményként.

A befolyó összeget teljes egészében a Menhely Alapítvány Alapító Okiratában szereplő, hajléktalan embereket segítő céljaira, jelen esetben a Fedél nélkül című újság folyamatosan futó művészeti pályázatainak finanszírozására használja. Amennyiben az árverés során befolyó összeg értéke meghaladja az 500.000 forintot, az azon felüli részt a Kürt utcai Nappali Melegedő fejlesztésére, bővítésére fordítja. A támogatás tehát olyan embereken segít, akik megpróbálnak saját helyzetükön változtatni és olyanokon, akiknek tényleg nincs hová menniük télen.