Kreált valóság francia módra

Képző

A párizsi önkormányzathoz tartozó Maison Europeenne de la Photographie vagyis a Látás Háza a kortárs fotográfia kutatóközpontja, amely több mint 17 ezer műből álló gyűjteményt tudhat birtokában. A kollekció a nemzetközi fotóművészet különböző vonulatait képviseli az ötvenes évektől napjainkig.
A Magyar Fotográfusok Házában megrendezett Művészet és színlelése című tárlat a kortárs Franciaországban élő és alkotó művészek munkáit felsorakoztatva, a ma aktuális művészeti irányzatok legizgalmasabbját mutatja be.
Olyan művészeket, akik eltorzítják vagy mesterségesen megrendezik a valóságot. Vannak, akik megváltoztatják a fényképezőgép objektívjának nézőpontját, mások a valóságot alakítják át, majd ezt a megváltozott realitást helyezik lencséjük elé.

A 80-as években Franciaországban új művészgeneráció lépett színre. A hagyományos fotótechnikát jól ismerők a vizuális művészetek más formái iránt szintén fogékonyak voltak, a fényképészetnek pedig azt a jellegzetes adottságát használták ki, hogy hamis kétértelműséggel kapcsolódik a valósághoz.
A 80-as évek különféle útjait, próbálkozásait az teszi mégis egységessé, hogy a művészek hátat fordítanak a 60-as évek fotórealizmusának, illetve az általános fotográfiai metódusoknak. De míg korábban a képzőművészet teljesen elhatárolódott a fotóművészettől, mára teljesen megváltozott a helyzet.
A 80-as években még feltűnőnek számító, meghökkentően újszerű alkotások megsokszorozódtak, a földrajzi, művészeti, technikai határok elmosódtak.

A kiállításon feltűnik Bernard Faucon hálószoba sorozata, vagy Georges Rousse, Patrick Tosani fotói is.
Természetesen a digitális és új technológia által létrejövő fotókat is szemrevételezhetünk, Alain Fleisher például arcok fantomszerű tükörképein keresztül hagy tünékeny nyomokat a valóságon. Az imént említett fiatal fotósokat pedig épp a valóság semmibevétele hozta közelebb egymáshoz.
A nyersanyagot ugyanis azonnal átalakítják saját világuk szerint, és ezzel jócskán felborítják a kor fotográfiai normáit. Uralkodóvá válik a szín, a formák szétfeszítik a kereteket.
Miután a fotográfia keresztezte a képzőművészetet, napjainkban vitathatatlanul külön területet vívott ki magának a kortárs művészetek körében. Új formák kialakulásához vezetett a diszciplínák keveredése, a digitális technológia pedig szintén új utakat nyitott meg. Manapság a mozgó kép hódítja a múzeumok falait. Martial Cherrier például gyakran készít video installációkat is a fényképek mellett.

A Mai Manó Házban azon munkáit láthatjuk, amelyeken egyenesen saját testét teszi művészete tárgyává, metamorfózisnak alávetve: fotók a sport és testépítő praktikák, szintetikus szerek fogyasztásának kísérleteiről tanúskodnak.

A Magyar Fotográfusok Házának Művészet és színlelése című kiállítása igazi csemege a fényképészet iránt érdeklődőknek.
Érdekes kirándulás és elgondolkodás napjaink fotográfiájáról. A Francia Intézettel közös szervezésben megvalósuló tárlatra 2003. február 16-ig lehet belépőt váltani.